Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Befejezi pályafutását Nagy Viktor

Posted on 2021 augusztus 09.

Befejezi pályafutását Nagy Viktor

Nagy Viktor, a magyar férfi vízilabda-válogatott világ- és Európa-bajnok, klubszinten pedig a Szolnoki Dózsa kapusa bevallotta: megkönnyezte, hogy pályafutása utolsó mérkőzésén megszerezték a bronzérmet a tokiói olimpián.

  • Éreztem, hogy a fiúk értem is játszanak, tudták jól, hogy ez karrierem utolsó találkozója, befejezem az aktív pályafutásomat. Nagyon jól esett, hogy önmaguk mellett értem is küzdöttek. Minden egyes csapattársamnak nagyon köszönöm! – nyilatkozott a Szolnoki Dózsa 37 éves hálóőre az MTI-nek, aki 2012-ben és 2016-ban egyformán ötödikként zárta az ötkarikás játékokat.
    A játékos köszönetet mondott a családjának, szüleinek és a feleségének, aki 17 éve segíti őt a mindennapokban.
    – Nagyon sokat köszönhetek neki, többek között a megszerzett érmeimet is. Komoly hátteret biztosít, nagyon hálás vagyok neki – fogalmazott, hozzátéve, már négy-öt éve úgy tervezte, hogy Tokióban lesz az utolsó mérkőzése.
    – Kicsit elkalkuláltam magam, mert ez a döntőre volt kihegyezve, sajnos az nem jött össze. Tegnapig ezen bánkódtunk, de büszke vagyok a csapatra azért is, mert aztán közösen létrehoztunk egy energiabombát, ami ma robbant a vízben. A bírók nagyon a spanyolokat támogatták és ezzel együtt is tudtunk nyerni, ez óriási dolog –mondta Nagy Viktor, aki a második két negyedben nem kapott gólt.
    – Mindig kiemelem, hogy egy kapus akkor tud jól védeni, ha előttem úgy mozogna a társaim, hogy az nekem komfortos, s látom, hova jönnek a labdák. Úgyhogy ez csapatmunka volt – hangsúlyozta.
    – Nagyon jó érzés úgy abbahagyni, úgy felülni a repülőre, hogy visszük haza az országnak, a családunknak, saját magunknak az érmet – zárta szavait Nagy Viktor.

Forrás: MTI
Fotó: Mészáros János/Új Néplap

468 ad