Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Biztos győzelmet arattunk a rajton

Posted on 2021 szeptember 09.

Biztos győzelmet arattunk a rajton

A bajnoki címvédő csapatunk, a Szolnoki Dózsa magabiztos győzelemmel kezdett az élvonalbeli bajnokság nyitányán, miután hét góllal nyert Debrecenben.

A hazaiakat az egykori szolnoki nevelésű Süveges Máté irányította, a játékosok közül pedig Fülöp Bence, Pethe István, Bodoróczki Tamás, és Török Béla rövidebb-hosszabb ideig megfordult a Dózsa soraiban.

Jansik Dávid lőtte a meccs első gólját, aztán némi meglepetésre a vendéglátok fordítottak 3–1-re vezettek. A második negyedben 4–4-es állást követően robbantott csapatunk, egy 6–0-s etappal elhagyták a debrecenieket. Innentől már csak a különbség volt a kérdés. A végeredményt 47 másodperccel a vége előtt, Angyal Dániel állította be, akinek ez volt a hatodik találata az idénnyitón.

– Ezen a mérkőzésen a rendezetlen védekezésből és emberhátrányból kaptuk a legtöbb gólt, ezen a két területen mindenképpen fejlődnünk kell – értékelt a lefújás után Süveges Máté.

Zsivko Gocics pedig ekképp nyilatkozott: – A legfontosabb, hogy három ponttal utazhattunk vissza Szolnokra a meccs után. Az első negyedben fizikailag bele kellett rázódnunk az összecsapásba, de végül az erőnléti fölényünk is kijött.

DEBRECENI VSE-MASTER GOOD–SZOLNOKI DÓZSA 6–13 (3–2, 1–5, 1–3, 1–3)

Debrecen, 150 néző. V: Kovács Cs. T., Sándor P.
DEBRECEN: MOLNÁR L. – Macsi M. 1, Török B., Smitula, Takács K., MACSI P. 2, Somlai 2. Csere: Korbán, Fülöp B., Zsilák 1, Pethe, Bodoróczki, Fedac. Edző: Süveges Máté
SZOLNOK: BÁNYAI – Kovács G., Milakovic, ANGYAL 6, Teleki, Zovic 1, JANSIK D. 1. Csere: KONARIK 2, Szeghalmi 1, Schmölcz 1, Gbadamassi 1, Pető A. Edző: Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 10/6.

Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/0.

Kipontozódott: Schmölcz (22. p.), Zovic (24. p.), Takács K. (28. p.), Török B. (29. p.)

További eredmények: Eger–UVSE 20–16, Miskolc–Honvéd 8–12, Pécs–Vasas 6–9, Kaposvár–FTC 8–16, a Szentes–BVSC és a Szeged–OSC mérkőzéseket későbbi időpontban játszák le.

Folytatás: Csapatunk legközelebb Magyar Kupa nyolcaddöntő meccseket játszik Kaposvárral. Előbb jövő csütörtökön 18 órakor, majd másnap 11 órakor egyaránt a tiszaligeti Vízilabda Arénában.

Forrás: nso.hu, Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad