Bronzérmet szerzett férfi válogatottunk a tokiói olimpián, miután a harmadik helyért folyó párharcban 9–5-re legyőzte a spanyol csapatot. A magyar együttes sikerében ezúttal is kulcsszerepet játszott a két szolnoki vízipólós, Nagy Viktor és Angyal Dániel.
MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 9–5 (3–3, 2–2, 1–0, 3–0)
Tokió, zárt kapuk mögött. V: Vojvogyin (orosz), Sztavridisz (görög).
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – MANHERCZ 1, Jansik Sz. 1, Varga D. 1, Mezei, VÁMOS 2, Zalánki 1. Csere: ANGYAL 1, Hárai 1, HOSNYÁNSZKY 1, Pásztor, Erdélyi. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás.
SPANYOLORSZÁG: LÓPEZ PINEDO – Granados, Perrone 1, MUNARRÍZ 2, DE TORO 1, Famera, Larumbe. Csere: Mallarach, Sanahuja, TAHULL 1, Bustos, F. Fernández. Szövetségi kapitány: David Martín.
Gól – emberelőnyből: 4/4, ill. 11/4
Gól – kettős emberelőnyből: 2/2, ill. 3/1
Kipontozódott: Zalánki (25. p.), Hosnyánszky (27. p.), Pásztor (29. p.), Varga D.
Az utolsó napra már nem változtattak a mesterek a formulán, megtartották a több mezőnyjátékost a kispadon, úgyhogy a két veterán, a 41 esztendős Daniel López Pinedo, illetve a 37 éves Nagy Viktor tempózott a gólvonalra – alighanem utolsó olimpiai és talán válogatott mérkőzésére is, a többiről ne is beszéljünk… –, a cseréjük felült a lelátóra.
Viszont mindenki más ment a vízbe: eddig ugyan inkább az volt a szabály, hogy csak a kezdő hetes ugorhat be a ráúszás előtt, most tucatnyian vetődtek a habokba, a mieink össze is álltak egy hangos csatakiáltásra.
Persze erről még a spanyol válogatott nem lett gyengébb, sőt, a negyed- és az elődöntő nagyjából egy-egy negyedét leszámítva szinte végig tökéletesen pólózó csapat elvitte a labdát, és kétszer is vezetett az első negyedben, amely csakis emberelőnyös találatokat hozott, kettő-kettő szimplát és egy-egy kettőst (3–3).
Ugyanígy ikszre álltunk félidőben is, miután folytatódott a kiállítások eszetlen osztogatása: két negyed után a mezőny kétharmadának volt személyi hibája, négynek kettő is, szóval, nagyjából úgy haladtunk, hogy a végén majd az játszik, aki marad. A kispadon éppenséggel megfogyatkoztunk, mert a spanyolok negyedik találatát feltehetőleg két méteren belül posztolva szerezte Miguel de Toro, amit a mieink nyilván reklamáltak, a spori megítélésre szerint Németh Zsolt másodedző olyannyira hevesen, hogy piros lapot adott neki. Ezért aztán Mátéfalvy Csaba kapusedző vette át a statisztikázás feladatkörét, amúgy hömpölygött tovább a rangadó (5–5).
A harmadik igazán góldúsan alakult: egyetlen találat született, az is fórból és megpattanóból – de legalább mi szereztük (6–5). Egyébként a partról igyekeztek szorosan tartani az állást, a nyakunkba varrtak kiállításokat – úgyhogy bekkelt már a portás bácsi is –, kontrákat, kivideózták Angyal Dániel kapufás ejtését, ám nem adták meg, szóval, idegtépően alakult a meccs, de át végülis az éremért ment, mitől lett volna nyugalmas?!
Kis higgadtságot a mesterek igyekeztek ráerőltetni a játékosaikra, a záró negyed közepe felé mindketten kikérték az idejüket egy-egy fór előtt, csak mi be is lőttük, pontosabban Vámos Márton szétbombázta a kaput, először ékelve kétgólnyi különbséget a felek közé (7–5). Majd Angyal Dáni a kapásoldalról lőtt a hosszú sarokba (8–5).
Ráadásul közben szenzációsan ment a védekezés, sokasodtak a blokkok, Nagy Viktor is kapkodta le a labdákat, amiket meg nem, azt az embereink szorításában a kapufára bikázták a spanyolok, akik már kockáztattak is, de az üres kapuval ismét mi jártunk jobban: Magyari Alda tegnap egész pályás gólja után Varga Dénes csak harmadpályásat tett hozzá (9–6)!
Idegesítőnek maradtak a bírók, akik egymásután pontozták ki az embereinket, az utolsó két percre egyetlen cserénk maradt. Csakhogy találatot az utolsó 16 perc 53 másodpercben nem kaptunk, így pedig lehet olimpiai érmet szerezni!
A lefújást követően a magyar csapat a vízbe ugorva ünnepelt, ahol a játékosok kört alkotva a középen maradt Nagy Viktor nevét skandálták, akit láthatólag meghatott a spontán ünneplés.
Forrás: Nso.hu
Fotó: Illyés Csaba
