Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Bronzérem a Hollóy Tamás emléktornán

Posted on 2020 augusztus 05.

Bronzérem a Hollóy Tamás emléktornán

Az egykori kiváló sportszakember, Hollóy Tamás emlékére az idén is felkészülési tornát rendezett a Szolnoki Dózsa, amelyen a vízipólós utánpótlás színe-java ugrott a Vízilabda Aréna medencéjébe. A mérkőzéssorozaton a szolnokiak mellett a Szentes, a Székesfehérvár, a Kaposvár, a Pécs és az OSC 10–11 éves játékosokból álló csapatai indultak.
A szolnokiakat Urbán Lajos mesteredző mellett Soltész Zoltán edző irányította a kétnapos megméretésen.
– Végül öt együttes fogadta el a meghívásunkat – mondta Soltész Zoltán. – Azt gondolom, hogy jó hangulatú tornát rendeztünk. Csapatunkról szólva: négy meccset játszottunk, előbb magabiztosan vertük a fehérváriakat, a folytatásban sajnos kikaptunk a Pécstől, majd az elődöntőben a későbbi tornagyőztes Szentestől is. A bronzcsatában azonban visszavágtunk a pécsi csapatnak, így nem maradtunk érem nélkül. Ha azt nézzük, hogy nálunk a csapat fele 2010-es születésű, elégedettek lehetünk az eredménnyel. Mérkőzésről mérkőzésre fejlődtünk, látjuk, hogy miben kell még előrelépnünk. Nincs megállás, hiszen a mostani hétvégén Szegeden játszunk majd újabb négy meccset a Magyar Kupa Délkeleti csoportjában, ahol ugyancsak jó szereplést várunk csapatunktól.
Eredmények: Szolnok–Székesfehérvár 18–8, Pécs–Szolnok 16–11. Elődöntő: Kaposvár–Pécs 13–6, Szolnok–Szentes 8–15. 3. helyért: Szolnok–Pécs 12–9. Döntő: Szentes–Kaposvár 9–6.
Végeredmény: 1. Szentes, 2. Kaposvár, 3. Szolnok, 4. Pécs, 5. Székesfehérvár, 6. OSC.
Legjobb játékos: Kovács Márk (Szolnok).Legjobb kapus: Kis-Papp József Alex (Szentes). Gólkirály: Imre Ármin (Pécs) 21 találattal.


Hollóy Tamásné Ágnes asszony és Soltész Zoltán edző.

 


A harmadik helyezett szolnoki csapat, mellettük balra Urbán Lajos mesteredző, jobbra pedig Soltész Zoltán edző

Fotó: Kiss János
Forrás: Új Néplap

468 ad