Micsoda meccs volt!!!
A préda nem hagyta magát. A Pro Recco mindent, talán még annál is többet elkövetett azért, hogy legyőzze a címvédőt. De a BL-játéknap rangadóját végül a Szolnoki Dózsa nyerte. A jövőbe látott Cseh Sándor, ez már teljesen biztos. A Szolnoki Dózsa vezetőedzője még csütörtökön mondta azt, hogy az utóbbi két évben BL-döntőbe nem jutó Pro Recco számára préda lett a Szolnoki Dózsa. Az olasz csapat úgy...
BővebbenKedves Szurkolók!
A Szolnoki Dózsa – Pro Recco Bajnokok Ligája mérkőzésre (2017.12.09. 18:30) a Vízilabda Aréna pénztárában még továbbra is vásárolhatóak jegyek. A mai nap folyamán 19:00 óráig, illetve holnap (szombaton) 08:00-tól egészen a mérkőzés kezdetéig és a készlet erejéig.
BővebbenEz lesz ám a vízicsata!
Rendhagyó körülmények között szerezte meg hatodik Magyar Kupa-győzelmét vasárnap a szolnoki vízilabda-csapat. Alig egy héttel az újabb trófea megünneplése után a sportág Real Madridja lesz a Dózsa ellenfele. A Ferencváros elleni világszínvonalú küzdelmet és izgalmakat hozó elődöntő után tükörsimán győzte le az OSC-t a Dózsa. Úgy, hogy a Fradi ellen kiállított Cseh Sándor helyett Kovács István...
BővebbenIdén is Sportkarácsony!
Immár hagyománnyá vált, hogy karácsony közeledtével Szolnok vezető sportegyesületei, élelmiszercsomagokkal, programokkal kedveskednek a nagycsaládosoknak, hátrányos helyzetűeknek. Az advent az egyik legszebb időszaka az évnek. Decemberben kigyúlnak az ünnepi fények, ilyenkor koszorúkat készítünk az ajtóra, ablakra, ebédlőasztalra. Az adventi Sportkarácsony koszorúján is hagyományosan négy...
BővebbenHabkönnyű kupagyőzelem
Kemény volt, mint a Rolling Stones és kellemes pólómeccsé tette a BENU Magyar Kupa döntőjét a Szolnoki Dózsa. Amely az OSC ellen védte meg ezt a címét. Az OSC a talán esélyesebbnek tartott Eger 10-7-es legyőzésével jutott a kupadöntőbe, míg a Dózsa rendkívül kiélezett mérkőzésen, ötméteres-párbajban győzte le a Ferencvárost. A fizikai és mentális megterhelés akár vissza is üthetett volna,...
BővebbenMegint a Fradi, megint az ötméteresek
És megint szolnoki győzelem!!! De milyen meccsen?! Újra kupadöntőben a Szolnoki Dózsa! Ilyen még sosem volt! Minden létező szempontból megállja a helyét a kijelentés. Ennyire kiegyensúlyozott Magyar Kupa négyes döntőt még nem hordott hátán a föld! Könnyen lehet, hogy a világ aktuálisan legjobb nyolc- de inkább hat- csapata közül négy a Komjádi Uszodában volt éppen szombaton. Az OSC óriási...
Bővebben








