Fő támogatóink:

Csapatunk a bajnoki döntőben

Posted on 2021 május 06.

Csapatunk a bajnoki döntőben

A bajnokság elődöntőjében csapatunk, a Szolnoki Dózsa 11–7-re legyőzte a BVSC-t, és ezzel 2018 után jutottak újra a fináléba.

Egyértelmű volt, hogy a vendég BVSC el akarta napolni a döntést, míg az alapszakaszgyőztes be akarta fejezni az elődöntős párharcot. Konarik Ákos hamar betalált a vendégek hálójába, majd Filip Filipovics lőtte ki Szakonyi Dániel kapujának bal felső sarkát. A bajnokságban végig remeklő vendégek azonban gyorsan a Dózsa nyomába eredtek, és a negyed végére kiegyenlítették két gólos hátrányukat. Sőt a második  játékrész elején Batizi Benedek révén átvette a vezetést a fővárosi csapat, 3–2. Innentől azonban másik sebességre kapcsolt a szolnoki gárda. Védekezésben nem hagytak rést a falon, ha a blokkokon át jutott a labda, még mindig ott volt a kapu előtt Nagy Viktor, aki válogatott formában védett. Radomir Drasovics egyenlítő gólja után Angyal Dániel lövése Szakonyi kapus hóna alatt csúszott a kapuba. A folytatásban már csak egy csapat volt a medencében, a Dózsa, amely tetszés szerint érte el találatait. A vendégek 10–3-as állásig szóhoz sem jutottak, közben edzőjük, Kemény Kristóf szóvá tett néhány dolgot a játékvezetőknek, akik ezt nem vették jó néven, és piros lappal honorálták a fiatal edző monológját. A meccs, vagyis a döntőbe jutás kérdése viszont eldőlt, formaság volt a záró negyed, amelyben kozmetikázott az eredményen a BVSC.

Nehéz meccset vártunk az egész szezonban remekül szereplő BVSC ellen. Úgy is történt, ám egymást segítve harcoltunk, nagyon jó teljesítményt nyújtottunk – mondta Zsivko Gocics.
Kemény Kristóf pedig így nyilatkozott: Az az igazság, hogy a játék minden elemében felülmúlt bennünket a szolnoki csapat. Magabiztosan készültünk az összecsapásra, a hazaiak azonban pszichésen erősebbnek bizonyultak, és rutinosan hozták a győzelmet.

A szolnoki legénység tehát három esztendő múltán szerepelhet ismét a fináléban. Ellenfele még nem ismert, ugyanis a címvédő Ferencváros 7–2-re verte az OSC-t, és ezzel szépített az álláson, de még mindig az OSC vezet 6–3-ra.

A szombaton délután négytől pedig újabb kemény meccs, az Eurokupa döntőjének visszavágója  vár a szolnokiakra az OSC otthonában,   emlékeztetőként Filipovicsék 14–11-re nyerték az első összecsapást.

SZOLNOKI DÓZSA–BVSC-ZUGLÓ MKB-EUROLEASING 11–7 (2–2, 4–1, 4–2, 1–2)
Vízilabda Aréna, zárt kapuk mögött. V:
Tóth I., ifj. Kenéz Gy.
SZOLNOK: NAGY V. – KONARIK 2, Drasovics 1, ANGYAL 2, Pijetlovics 2, FILIPOVICS 1, Jansik D. 1. Csere: Dőry, Schmölcz 1, Nagy Á, Kovács G., Teleki 1, Szeghalmi. Edző: Zsivko Gocics
BVSC: Szakonyi – Mészáros Cs., PÁSZTOR 3, Sugár, Ágh, GYÁRFÁS 1, Nagy M. Csere: Tátrai 1, Csapó M., Irmes P. 1, Batizi 1, Kovács P., Mészáros M. Edző: Kemény Kristóf
Gól – emberelőnyből: 13/5, ill. 9/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Mészáros Cs. (24. p.), Nagy Á. (30. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Pijetlovics (24. p.)
Piros lap: Kemény Kristóf (20. p.)

Forrás: Új Néplap, nso.hu
Fotó:
Illyés Csaba

468 ad