Fő támogatóink:

Debrecenben folytatjuk a bajnokságot

2020 szeptember 30.

Debrecenben folytatjuk a bajnokságot

A Magyar kupa döntőjét követően ismét a bajnoki mérkőzések felé fordul a figyelem. A kupaezüstérmes Szolnoki Dózsa csapata csütörtök este negyed nyolckor a Debreceni VSE vendége lesz.

A vendéglátók öt meccset tudtak le, mindegyiket elveszítették, igaz hazai pályán csak most mutatkoznak be. Állományukból az egyik legrutinosabb játékos, Süveges Máté Szolnokon nevelkedett, és évekig szerepelt a Dózsában, míg a fiatalok közül, Bodoróczki Tamás, Pethe István és Stefanidesz Levente ugyancsak a Tiszaligetben tanulta a vízilabdát. A csapat eddig eredményeiből úgy tűnik, hogy az idén a kiesés ellen fognak harcolni.

Szolnokon sokkal nagyobbak a célok, a Magyar kupában jól szerepelt Zsivko Gocics együttese, hiszen tíz meccset megnyert, és csak egyet adott döntetlenre, ötös párbajban azonban elveszítette a döntőt a Ferencvárossal szemben.

– Nem úgy tudtunk készülni a kupa négyes döntőjére, ahogy akartunk – mondta Gocics edző. – A betegségek és a karantén időszak nagyon visszavette a fiúkat, Jansik Dávid például 24 napot töltött edzés nélkül. Nagy Viktort pedig óvatosságból  nem szerepeltettük a kupahétvégén. Ennek ellenére is megvolt a győzelmi esélyünk a Ferencváros ellen. Azt mondom, hogy ebből a sikerből már lehet építkezni. Két nap pihenőt kaptak a fiúk, de csütörtökön már bajnokit játszunk Debrecenben. Szombaton 16 órakor pedig tévés meccsen fogadjuk az UVSE csapatát.

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad