Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Elhalasztották a kupadöntőt

Posted on 2020 augusztus 13.

Elhalasztották a kupadöntőt

Négy ferencvárosi vízilabdázónak pozitív lett a koronavírustesztje, ezért a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) elhalasztotta a férfi Magyar Kupa szerdai elődöntőit – köztük az OSC Újbuda–Szolnoki Dózsa mérkőzést – és helyosztóit, valamint a csütörtökre tervezett bronzmeccset és döntőt is.
– Annak rendje és módja szerint elindultunk Budapestre a ma esti kupaelődöntőre – mondta lapunknak Zsivko Gocics, a Szolnok vezetőedzője. – Útközben kaptuk a rossz hírt, hogy mi történt a Fradi játékosaival, és azt, hogy elhalasztják a kupa hátralévő mérkőzéseit. Nagyon sajnáljuk, mert a mi csapatunk erre a kétnapos fináléra készült hat hete. Nálunk szerencsére minden rendben, és bízunk benne, hogy a zöld-fehérek játékosaival sem lesz semmi probléma. Egyelőre nem tudni semmit sem, várjuk a fejleményeket, a szövetség döntését a kupa folytatásáról, illetve arról, hogy kezdődik-e a bajnokság a hónap végén.
Hogy mikor pótolhatják az elhalasztott kupameccseket, egyelőre nem tudni. Az MVLSZ közölte, hogy amennyiben döntés születik a kupa sorsáról, arról tájékoztatást adnak. Az FTC is megszólalt az ügyben, közleményük szerint „az érintett vízilabdázók jól vannak és tünetmentesek”.

Forrás: Új Néplap

 

468 ad