
Az OB I. 12. fordulójában csapatunk, a Szolnoki Dózsa Praktiker 10–8-as vereséget szenvedett a nagyszerű napot kifogó kaposvári együttestől.
Hazai szempontból rosszul indult meccs, mert játékosaik nem figyeltek védekezésben, így a vendégek pólósai sorra harcolták ki a gólhelyzeteket, igaz akcióból nem lőttek gólt, de az ötmétereseket rendre értékesítették. Támadásban sem volt igazi a szolnoki csapat pontatlan passzok, elkapkodott lövések jellemezték a játékát. Az első félidő végén még kiegyenlítette kétgólos hátrányát a Dózsa, és úgy tűnt hogy megfordíthatják a meccset.
A nagyszünet után azonban újra megléptek a jól játszó vendégek, és már három gól is volt az előnyük. A vendéglátok igyekezete nem járt sikerrel, mert ha a kaposvári védőfalon átjutott a labda, akkor még mindig ott volt Kósik Soma kapus, aki nagyszerű napot fogott ki. A hajrában is csak futott az eredmény után a szolnoki csapat, amely ezúttal messze tudása alatt teljesített a mérkőzésen. A végén örömmámorban úszott a vendégegyüttes, amely fennállása során először nyert Szolnokon.
– A Miskolccal szembeni hazai vereség után nagyon összekaptuk magunkat, és fantasztikus győzelmet arattunk a Szolnok otthonában – mondta Surányi László, a vendégek edzője. – A védekezésünkkel és Kósik Soma kapus bravúrjaival, 17 védéséével teljesen elbizonytalanítottuk a hazai együttest.
Hangay Zoltán pedig ekképp nyilatkozott: – Ott folytattuk, ahol abbahagytuk a Fradi elleni meccsünk utolsó másodpercében. Dekoncentráltan, sok hibával játszottunk. Több játékosunk már idő előtt kivette a karácsonyi szabadságát. Teljesen megérdemelten nyertek a vendégek.
Szolnoki Dózsa Praktiker–Kaposvári VK 8–10 (3–3, 2–3, 1–1, 2–3)
Vízilabda Aréna, 200 néző. Vezette: Fodor R., Tóth S.
SZOLNOK: Józsa – Schmölcz 1, Pásztor, JANSIK D. 1, Ágh, Kovács G. 2, Vismeg Zs. 1. Csere: Bányai (kapus), SZEGHALMI 2, Böröczky, Teleki, Ionescu 1, Vámosi. Edző: Hangay Zoltán.
KAPOSVÁR: KÓSIK – BERTA 2, Pellei F. 2, FÜLÖP B. 3, Baj, Vindisch, Kakstedter. Csere: JUHÁSZ-SZELEI 2, Aranyi A. 1, Vörös, Palatinus, Vadas, Klinger. Edző: Surányi László.
Gól – emberelőnyből: 13/2, ill. 6/2.
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 4/4.
Kipontozódott: Fülöp B. (29. p.)
A bajnokság állása: 1. FTC 33 pont, 2. BVSC 30, 3. Vasas 27, 4. Szolnok 24, 5. OSC 24, 6. Kaposvár 19, 7. Bp. Honvéd 18, 8. Szeged 15, 9. Miskolc 12, 10. UVSE 12, 11. Szentes 7, 12. PVSK 4, 13. Eger 7, 14. KSI 3 pont.
További eredmények: KSI–Szeged 10–13, Miskolc–UVSE 9–10, BVSC–Szentes 18–10, Eger–PVSK 13–12, a Vasas–FTC meccset vasárnap 20 órakor, míg a Bp. Honvéd–OSC mérkőzést december 6-án rendezik.
Következő forduló: Szolnoki Dózsa Praktiker–UVSE, december 2., szombat, 16.00.
Forrás: nso.hu, szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba