Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Fókuszban utánpótláscsapataink

Posted on 2020 június 12.

Fókuszban utánpótláscsapataink

Ahogyan a felnőtteknél, úgy az utánpótlásban sem hirdettek végeredményt a vízilabda-bajnokságokban. A Szolnoki Dózsa fiataljai és edzői már a következő szezonra összpontosítanak. Honlapunknak, Hangay Róbert edző számolt be az elmúlt évadról és a várakozásairól.

– Hogyan szerepeltek csapataink a csonka szezonban?

– A gyermek­együt­tesünk­nek a bajnoki címre is reális esélye lehetett volna, ha nem szakad félbe a bajnokság – vágott bele Hangay Róbert. – Egyetlen pozitívuma ennek, hogy két év múlva, amikor utolsó éves serdülők lesznek, akkor még motiváltabban vehetik fel a harcot a riválisokkal, hogy bizonyítani tudják, ők a legjobb 2005-ben született pólósok az országban. Az ifjúságiak az ötödik helyen zártak volna minden bizonnyal, míg a serdülőknek minden esélyük megvolt a négybe jutásra.

– Miként teltek az elmúlt hónapok?

– Nagyon nehéz időszak volt mind a játékosok, mind az edzők számára, hiszen a mi közegünk a víz. Eleinte online otthoni edzéseket írtunk elő, amit kezdetben még lelkesen végeztek a gyerekek, de később már korántsem olyan intenzitással dolgoztak, mint előtte. Néhány hete már közös szárazföldi tréningjeink vannak, jó hír, hogy szerdától kezdhettük meg az edzéseket a vízben.

– Mi lesz a következő megméretés, amire készülhetnek majd?

– A felnőttekhez hasonlóan az utánpótlás számára is szervez nyári versenysorozatot a honi szövetség, de a prioritást természetesen az ősszel induló bajnokság élvezi. A tavalyi évhez hasonlóan az ország tizenhat legjobb csapatát négy darab négyes csoportra osztják, és innen az első két helyezett juthat be a felsőházi alapszakaszba. Idén is a BVSC, a Szeged és a Szombathely lesz az ellenfelünk. Most is alapelvárás a nyolc közé kerülés.

– Milyen eredményekre lehet számítani?

– Az ifik éremesélyesek lesznek az országos bajnokságban. Tavaly ez a korosztály bronzérmes volt serdülőként, most is a dobogóra pályázunk. Úgy néz ki, hogy sikerül is erősíteni a debreceni Tőzsér Dáviddal, illetve Székesfehérvárról is érkezhet egy tehetséges balkezes pólós. A serdülők akár a legjobb négy közé is bekerülhetnek, de az is előfordulhat, hogy végül csak a nyolcadik helyen zárnak. Az idén a gyermekkorosztályban remeklő srácokon rengeteg fog múlni, hogy az idősebbekkel hogyan tudják majd felvenni a harcot – a tehetség megvan bennük. A gyermekcsapat számára tanulóév lesz a következő, hiszen döntő többségében eggyel fiatalabb játékosok alkotják majd a keretet, a legjobb tízbe kerülés is jó eredmény lenne. Ők a következő évadban dobbanthatnak nagyot.

– A legkisebbek hogyan teljesítettek, mennyire viselte meg őket ez az időszak?

– A vidékbajnokságokban is jól játszottak a tizenhárom évesek és a fiatalabbak is. Számukra is szárazföldi edzéseket tartottak az elmúlt időszakban az edzők. Szerencsére nagyon sok gyermek vízilabdázik nálunk, a vízfelület mértéke okoz nehézséget, hogy mindenki számára megfelelő edzésidőt tudjunk biztosítani a járványmentes időszakban. Ami probléma lehet, hogy az úszásoktatás is leállt, ez pedig majd a 2012–2013-as korosztály esetében lehet később probléma a létszám szempontjából. Egyelőre azonban azzal büszkélkedhetünk, hogy minden korosztályban ott vagyunk az ország élmezőnyében.

A felnőttgárdába is adnak játékosokat
Szeghalmi Zsombor az elmúlt idényben egyre többet játszott a BL-ben is szereplő Szolnoki Dózsában, az OB I.-ben pedig szép számmal lőtte a gólokat. Az ifjúsági Eb- és vb-bronzérmes balkezes játékos még jövőre is az ificsapat erőssége lesz, amellett, hogy a felnőttek között is egyre több feladat hárulhat rá. Az ifjúsági korból most nyáron kiöregedő Pethe István és Bodoróczki Tamás egyaránt kölcsönben az első osztályú Debrecennél folytatja pályafutását. Bukta Szilárd is könnyen lehet, hogy élvonalbeli klubhoz kerül, Sényei Bálint pedig az OB I/B-s Ceglédben fog védeni.

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad