Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Fölényes győzelemmel rajtolt csapatunk

Posted on 2022 október 28.

Fölényes győzelemmel rajtolt csapatunk

Az Eurokupa 2. selejtezőkörének egyik helyszíne, a szolnoki Vízilabda Aréna, ahol a rendező Szolnoki Dózsa mellett további három együttes, a litván EVK Zaibas, a francia Montpellier és a szerb Crvena zvezda száll vízbe, a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikéért.

A 2021-ben Eurokupa-győztes szolnoki csapat pénteken este a Zaibas ellen kezdte meg a küzdelmeket.  Mindössze 23 másodperc telt a mérkőzésből, amikor Kovács Gergő megszerezte az övéi, illetve a torna első gólját. A folytatásban sem volt rest a Tisza-parti legénység, amely második negyedben már 7–0-ra vezetett, amikor a vendégek szépítettek. A továbbiakban is jól pörögtek a hazaiak, akik tetszés érték el góljaikat. A záró negyed 21–4-es állásról indult, ekkor egy kicsit engedett a gyeplőn a szolnoki csapat, a lelkesen játszó litvánok egy picit kozmetikáztak az eredményen, de így is 13 gól lett a felek közötti különbség.

Szolnok Dózsa–Zaiibas (litván) 218 (30, 62, 72, 54)
Gólszerzők: Pető 4, Ágh 3, Schmölcz, Jansik D., Vismeg Zs., Pásztor, Vámosi, Teleki 2-2, Kovács G., Belényesi, ill. Bakulo 3, Gostautas 2, Lobov, Zurza, Vitkauszkasz.

A Montpellier ellen folytatják

Az elmúlt évtizedben sokat fejlődött a francia vízilabda, válogatottjuk a 6. helyen végzett a legutóbbi zágrábi Eb-n. Klubcsapataik is jól szerepelnek, 2020-ban a Marseille nyert az Eurokupát. A Montpellier sem tűnik könnyű ellenfélnek a selejtezőkör első fordulójában, két vereség mellett egy-egy győzelemmel és döntetlennel harcolták ki a továbbjutást. Soraikban francia válogatottak mellett a Dózsa egykori játékosa, Dőry Farkas, valamint délszláv légiósok szerepelnek.

A torna eredményei és programja

Péntek: Szolnoki Dózsa–EVK Zaibas (litván), 21–8, Montpellier (francia)–Crvena zvezda (szerb).

Szombat: EVK Zaibas–Crvena zvezda,16.30, Szolnoki Dózsa–Montpellier, 18.00.

Vasárnap: Montpellier–EVK Zaibas, 9.30, Szolnoki Dózsa–Crvena zvezda, 11.00.

Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba/Szolnoki Dózsa

468 ad