Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Gólparádét rendeztünk Miskolcon

Posted on 2021 november 28.

Gólparádét rendeztünk Miskolcon

Csapatunk, a Szolnoki Dózsa semmi esélyt sem adott a házigazda miskolciaknak az OB I. 10. fordulójának szombat esti meccsén, és végül 18–4-es kiütéses győzelmet aratott. A mieink erejét jól jelzi, hogy összesen tíz játékos osztott a gólokon, közülük  horvát Kristijan Milakovic volt a legeredményesebb három találattal.

– Elismerés illeti a Szolnokot, remekül játszott és érvényesítette a papírformát – mondta a lefújás után Kis István, a Miskolc edzője. – Ugyanakkor csalódott is vagyok, mert a hét közben, Szentesen aratott győzelem után játékban elmaradtunk a várakozástól. Gyermeteg hibákat követtünk el, nem találtuk a szoros emberfogás ellenszerét. A vendégek kitűnően védekeztek, de nekünk majd ezután jönnek a fontos mérkőzések.

– Elégedett vagyok a játékkal és az eredménnyel egyarán – értékelt Zsivko Gocics, a Dózsa edzője az nso.hu-nak. – Agresszíven játszottunk, érvényesült a szoros emberfogásunk és a vegyes védekezés. A sok lefordulás után rengeteg lövőhelyzetet teremtettünk, és ez gólokban is megmutatkozott. Keményebb csatára számítottunk, nincs ekkora különbség a két csapat között.

A Dózsa szombaton 18 órakor a BVSC csapatát fogadja a Vízilabda Arénában.

PannErgy-Miskolci VLC–Szolnoki Dózsa 4–18 (1–4, 1–4, 2–6, 0–4)
Miskolc, 100 néző. V: Várkonyi G., Marjay.
MISKOLC: Hoferica – Várkonyi Á., Biros B. 1, Krasznai 1, Seman, Sisán 1, Vismeg Zs. 1. Csere: Moravcsik (kapus), Nagy N. I., Tanczer, Böröczky, Vismeg B., Molnár B. Edző: Kis István.
SZOLNOK: BÁNYAI – Kovács G. 2, NAGY Á. 2, Angyal 2, Gbadamassi 1, JANSIK D. 2, Zovic. Csere: MILAKOVIC 3, Teleki 1, Schmölcz 2, Pető A. 1, SZEGHALMI 2. Edző: Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 12/2, ill. 6/2.

Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2.

 További eredmények: Honvéd–Kaposvár 12–11 (október 15-én játszották), UVSE–Szentes 13–7, BVSC–Debrecen 14–8, Eger–PVSK 14–6, Vasas–Szeged 10–4, FTC–OSC 7–6.

Az élcsoport állása: 1. FTC 30 pont, 2. SZOLNOK 27, 3. Vasas 26, 4. OSC 22, 5. BVSC 21, 6. Bp. Honvéd 16, 7. Szeged 15.  8. Kaposvár 10 pont.

Forrás: NSO.hu Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad