Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Hét góllal nyertünk a fővárosban

Posted on 2022 október 19.

Hét góllal nyertünk a fővárosban

Megszerezte első győzelmét csapatunk, a Szolnok Dózsa, amely 13–6-ra nyert a KSI vendégeként, a Komjádi uszodában.

A sportiskolások lőtték a meccs első gólját, amire öt találattal válaszoltak a vendégek. A második negyedben még jól pörgött a szolnoki együttes, amelyik sorra érte el gólajait, és már 9–3-ra vezetett a nagyszünet előtt. A fordulás után visszavett a tempóból a vendéggárda, mentségükre legyen mondva az elmúlt hétvégén négy meccset is játszottak az Eurokupában, a lelkesen játszó fővárosiak pedig igyekeztek elkerülni a súlyos vereséget, ami sikerült nekik.

– Megint borzasztóan kezdtünk – mondta a lefújás után Horváth János, a KSI edzője. – Nagy előnyt adtunk ellenfelünknek, amelyik az első félidőben fölényes vezetést szerzett. A második félidő az rendben volt, amit csak 4–3-ra veszítettünk el. Sokszor hiányzott a lendület a játékunkból, idő kell még csapatunknak, hogy felvegye az élvonal ritmusát.

– Nem tetszett az az iram, amit a meccs nagy részében diktáltunk, a lényeg az, hogy megvan az első bajnoki győzelmünk – nyilatkozta Hangay Zoltán, a Szolnok edzője. – Készülünk tovább. hiszen szombaton este hatkor a BVSC csapatát fogadjuk.

KSI SE–Szolnoki Dózsa 6–13 (2–5, 1–4, 1–2, 2–2)

Budapest, Komjádi uszoda, 50 néző. Vezette: Kovács Cs. T., Ádám F.
KSI: Danka – Szépfalvi, SZALAI P. 2, Lantos 1, BEDE 1, Irmes, Petrák. Csere: Fejes (kapus), Niklász, Mihov 1, Pocsai, Bodoróczki, Nagy Z., Mérő 1. Edző: Horváth János.
Szolnok: BÁNYAI – Kovács O., Schmölcz 1, Pető 2, Teleki 1, Jansik D.1, Szeghalmi 1. Csere: Ágh 1, BELÉNYESI 2, Vismeg 1, Pásztor, VÁMOSI 3, Simon D. Edző: Hangay Zoltán.
Gól – emberelőnyből: 12/4, ill. 7/3.

Forrás: Szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad