Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Jól szerepeltek Lignanóban

Posted on 2022 július 01.

Jól szerepeltek Lignanóban

A világjárvány lefújását követően az olaszországi Lignanóban ismét megrendezték a HaBaWaBa elnevezésű utánpótlás tornát. A gigaméretű seregszemlén medencébe szállt a Szolnoki Dózsa 2010-es születésű gyermek IV-es csapata is.

A világ minden tájáról érkező óriási  mezőny, 80 együttes indult a korosztályunkban – mondta Soltész Zoltán, a mieink egyik trénere, a másik Hangay Róbert volt a tornán. – A csapatokat ötös csoportokba sorolták. A 2×11 perces meccseket játszottunk, az első körben négy győzelmet arattunk, többek között az olasz Ortigiát 8–6-ra, majd a következő körben a Palermot is 8–6-ra vertük. A folytatásban is meneteltünk és a nyolcaddöntőbe jutottunk, ahol viszont megállított bennünket a Posillipo Napoli csapata. Végül a kilencedik helyen zártuk a tornát, ami kiváló eredménynek számít, ebben az erős mezőnyben. A jó hangulatú eseményen a vízilabda mellett számos érdekes és izgalmas programon vettünk részt a gyerekekkel az Adria-parti városban.

A szolnoki csapat tagjai

Tajti Gergő, Horváth Roland, Nagy-Hornok Sámuel, Kerék Barnabás, Boros Botond, Szikszai Márk, Fazekas László, Hidasi Buda, Rácz Olga, Nagy György, Fehér Zétény, Szűcs Noel, Kovács Balázs, Varga Ádám, Molnár Benett, Rácz Gyula, Török Zente.

A felkészítő szakmai stáb: Urbán Lajos, Soltész Zoltán, Hangay Róbert, id. Cseh Sándor, Tóth Tamás.

468 ad