Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Kemény meccsre számítunk Pécsett

Posted on 2023 január 14.

Kemény meccsre számítunk Pécsett

A naptári esztendő első tétmérkőzésén csapatunk, a Szolnoki Dózsa a Pécsi VSK vendége lesz szombaton 19 órától az Abay sportuszodában.

A felek az idén még találkoztak egymással, az elmúlt évadban Pécsett hat, míg a Tiszaligetben tíz góllal nyert a Dózsa.  A 9. helyen tanyázó pécsi gárdának ez lesz a negyedik hazai mérkőzése, ebből kettőt elveszítettek az az OSC és a Szeged ellen, míg a Kaposvárral döntetlent játszottak. Idegenben nyertek az UVSE és a Szentes otthonában, viszont kikaptak a Honvéd és a Miskolc uszodájában, így jött össze a hét pont számukra. Céljuk a nyolc közé jutás az alapszakasz végén, amire megvan az esélyük, hiszen csak egy pont a lemaradásuk az előttük álló Szegeddel szemben. A  veretlen, 19 ponttal, negyedik helyen tanyázó szolnoki alakulat a meccs esélyese, de egy pillanatra sem vehetik félvállról vendéglátójukat.

  • Közel négy hét szünet után folytatódik a bajnokság, ebből két hetet pihentünk, ami ráfért mindannyiunkra – mondta Hangay Zoltán, a Dózsa edzője. – Nem vagyunk még a legjobb formánkban, a jövő szombati Szeged elleni idegenbeli, majd az olasz Trieszttel szembeni január 25-i, hazai Eurokupa találkozónkra akarjuk kihegyezni a formánkat.  Természetesen nyerni megyünk Pécsre, nem szeretnénk pontokat bukni, tudjuk hogy a végelszámolásnál minden egyes pontra nagy szükségünk lesz.  Ismerjük a Pécs erősségeit, és tudjuk, hogy hazai medencében nagyon fognak hajtani. Kemény csatára számítunk, ha teljes erőbedobással és fegyelmezetten játszunk, akkor nem lehet gondunk az esztendő első tétmérkőzésén – hangsúlyozta a szakember.

A 8. forduló további párosításai: Ferencváros–UVSE 12–5, KSI–Szentes, BVSC–Miskolc, Eger–Szeged, OSC–Kaposvár, Vasas–Honvéd (tv: M4 Sport+), 18.30.

A bajnokság állása: 1. FTC 24 pont, 2. Vasas 21, 3. OSC 21, 4. Szolnok 19, 5. Honvéd 12, 6. Eger 10, 7. BVSC 9, 8. Szeged 8, 9. Pécs 7, 10. Miskolc 6, 11. Kaposvár 6, 12. UVSE 1, 13. KSI 1, 14. Szentes 0 pont.

Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad