Fő támogatóink:

Kockás a rossz-kéz szélen

2021 február 10.

Kockás a rossz-kéz szélen

Ismét szegényebb lett a magyar sport, 85 éves korában elhunyt Koncz István egykori szolnoki vízilabdázó, aki oszlopos tagja volt a Dózsa aranycsapatának. A társai és barátai által Kockásnak becézett válogatott játékosra emlékezünk írásunkban.

Koncz István Egerben született 1935-ben. Ott kezdett vízilabdázni, tizenhét évesen már a felnőtt OB I.-ben szerepelt. Két év múlva, 1954-ben Szolnokra igazolt, a legjobbkor, hisz’ ötször nyertek magyar bajnokságot (1957-ben százszázalékos teljesítménnyel), amiért utóbb elnyerte az „Örökös Magyar Bajnok” címet is – és kétszer Magyar Népköztársasági Kupát – írja megemlékezésében Barok István szegedi újságíró, testnevelő tanár, Koncz István barátja.

Nem mellesleg kétszer volt gólkirály az élvonalban. A Szolnoki Dózsa csapatában csupa válogatott csapattársa volt, Boros Ottó, Kanizsa Tivadar, Pintér I. István, Hasznos Ferenc és István, Urbán Lajos és még sorolhatnánk a jól csengő neveket. Természetesen ő is válogatott lett (tizenegyszer), részt vett a római előolimpián, de világversenyre sajnos nem jutott ki. Koncz István tizennyolc évig szerepelt szolnoki színekben, ezalatt 219 mérkőzésen 209 gólt lőtt.

Egykori barátja és játékostársa, Urbán Lajos mesteredző ekképp emlékezett róla.– Mintegy hét szezonon át, 1963–70 között játszottunk együtt a Dózsában – mondta Urbán Lajos, aki ma is utánpótlásedzőként dolgozik a szolnoki klubnál. – Kockás a rosszkéz-szélen játszott, én pedig center voltam, mindig nagyon jól megértettük egymást a vízben, és az életben is kiváló kapcsolatban voltunk. Mindent tudott, amit tudnia kellett egy vízilabdásnak, magyarán gyors és gólerős volt, és az esze is megvolt a játékhoz. Miután elment Szolnokról, edző lett Szegeden, ahol kiváló csapat formálódott a keze alatt. Sajnáltam, hogy csak hét éven át edzősködött, de szerencsére maradt a sportban, hiszen kiváló testnevelő lett belőle. Később is tartottuk a kapcsolatot, sosem szakadtunk el egymástól. Tudtam, hogy betegséggel bajlódik, mégis megrázott a halálhíre. Sajnos már csak hárman élünk a Dózsa 1964-es bajnokcsapatából, mellettem Szegedi-Varga Kázmér és Kuczora Gyula.

Mint ahogy Urbán Lajos is mondta, Koncz Istvánt edzőnek hívták Szegedre. Egy évvel később – néhány volt szolnoki játékostárssal megerősödve – a csapat már fel is jutott az első osztályba. Öt évadon át dolgozott a szegedi gárda mestereként, 1977-ben kapta meg az „elbocsátó szép üzenetet”. Ezután még felvitte a jugoszláv első ligába a Szabadkai Szpartakot, de ezt már csak másodállásban, hisz időközben a szegedi Radnóti Gimnáziumban lett testnevelő tanár. Nem volt tiszavirág-életű a váltás, hiszen onnan is ment nyugdíjba.

Koncz István sikeres, szép életével mindig elégedett volt. Unokái egy ideig vitték tovább a stafétabotot: Gábor belga bajnok is lett brüsszeli tanulmányai alatt, Peti pedig a Vasasban, majd a KSI-ben és az utánpótlás-válogatottban is dobálta a gólokat. Norbi és Bence pedig serdülőkorukig vízipólóztak. Mindig vidám, bohém „srác” volt, aki még hetvenévesen is átúszta a Balatont az unokái kedvéért. Január 23-ától már az égiek csapatát erősíti, hol másutt, mint a rosszkéz-szélen.


A Szolnoki Dózsa 1964-es bajnokcsapata. Álló sor (balról): Boros Ottó, Kanizsa Tivadar, Czapkó Miklós (edző), Szegedi-Varga Kázmér, Koncz István, Urbán Lajos. Guggolnak: Pintér II. István, Kuczora Ferenc, Pintér I. István, Katona Gábor

fotó: Koncz István mindig jó kedélyű sportember volt

Forrás. Varga Csaba/Új Néplap
Beküldött fotó

468 ad