Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Konarik Ákos és Szeghalmi Zsombor is alapembernek számított a tornán

Posted on 2021 szeptember 07.

Konarik Ákos és Szeghalmi Zsombor is alapembernek számított a tornán

Nem szerzett érmet U20-as vízilabda-válogatottunk a prágai világbajnokságon, miután a bronzcsatában 8–8-as végeredményt követően ötméteresekkel alulmaradt a montenegrói gárdával szemben. A mieinket a szolnoki kötődésű Cseh Sándor mint szövetségi edző irányította, a csapatban pedig két Dózsa-játékos, Konarik Ákos és Szeghalmi Zsombor is alapembernek számított a tornán.

Miután csapatunk a görögök 11–9-es legyőzése után a szombati elődöntőben 10–7-re kikapott a szerbektől a prágai vb elődöntőjében, a bronzéremért azzal a montenegrói együttessel találkozott vasárnap, amely az elődöntőben ötméteresekkel maradt alul az olaszokkal szemben.
Az utanpotlassport.hu információi szerint csapatunk az első negyedet egygólos hátrányban zárta (1–2), a második játékrészben pedig mindkét gárda kétszer volt eredményes, így a félidőben 4–3 állt az eredményjelzőn a délszlávok javára.
A harmadik felvonásban montenegrói gól érkezett először, azonban a csapatkapitány, Konarik zsinórban háromszor betalálva megfordította a mérkőzést (6–5). A negyed végén egyenlíthetett volna Ra­do­vics, azonban az ötméteresét nem tudta értékesíteni. A záró nyolc perc eleje a montenegróiak elképzelése szerint alakult, és nemcsak egalizáltak, hanem a negyed közepére kétgólos előnybe kerültek (6–8). Ekkor kezdődtek igazán az izgalmak. A montenegróiak alig több mint két perccel a vége előtt kettős emberelőnyben támadhattak a háromgólos különbségért, Vig­vá­ri Vendel azonban remek ütemben szerzett labdát, az ellentámadásból pedig Molnár Erik vágta a hálóba azt centerből. Az utolsó percben a magyar csapat kivédekezte emberhátrányát, a kapus Gyapjas Brendon pedig megindult a montenegrói kapu felé a labdával. És ha már ott volt, kapura is lőtt. A labda megpattant a blokkon, és a másik hálóőr, Iszlja­mo­vics feje felett a kapuba hullott, 8–8.
Jöttek az ötméteresek. A magyar csapatból Ko­na­rik Ákos, Szeghalmi Zsombor és Mészáros Mátyás is belőtte a sajátját, a második, valamint a harmadik körben a Vig­vá­ri testvérek, Vendel és Vince rontottak, a másik oldalon pedig csak egyszer hibáztak a montenegrói játékosok, így ők szerezték meg a bronzérmet. A magyar válogatott így a negyedik helyen zárta a prágai világbajnokságot. Az aranyérmet a szerb csapat szerezte meg, amely óriási csatában 10–8-ra verte az olaszokat a fináléban.
– A meccs elején nem ezt éreztem, hogy így fog alakulni, láttam a csapatban a tüzet – mondta Szeghalmi Zsombor a vlv.hu-nak, aki múlt szombaton ünnepelte 19. születésnapját. – Belülről kicsit azt éreztem, mint a szerbek ellen, hogy erőben fölöttünk voltak. Az akarattal mos sem volt gond, viszont elfáradtunk a végére, és így alakult. Az a legszomorúbb, hogy ez volt az utolsó meccsem utánpótlás-válogatottban, szörnyű érzés, hogy így fogom befejezni az egészet.

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad