Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Korrekten álltak a kérdéshez…

Posted on 2020 április 27.

Korrekten álltak a kérdéshez…

Még mindig tart a koravírus okozta veszélyhelyzet. A sportvilágban is megállt az élet. Nincsenek versenyek, szünetelnek a bajnokságok, vagy már több sportágban le is fújták azokat. Vízilabdában azonban még van esély a folytatásra, erről majd május 11-én fog dönteni a szövetség elnöksége. A holtszezonban szinte mindegyik klubnál csökkentették a béreket, amire a napokban megjelent kormányrendelet is lehetőséget ad az egyesületeknek. Vajon mi újság a szolnoki klubnál?

  • Nemhogy tervezzük a fizetéscsökkentést, már meg is léptük, azonban nem a kormányrendelet hatására cselekedtünk – mondta a Nemzeti Sportnak, Kovács István,csapatunk szakmai igazgatója. – Még márciusban, a bajnokság felfüggesztése után megegyeztünk erről a játékosokkal, akik rendkívül korrekten álltak a kérdéshez, partnerek voltak a megállapodásban. A csökkentés mértékét nem szeretnénk nyilvánosságra hozni, de a fizetés jóval alacsonyabb hányadát érinti, mint a kormányrendeletben szereplő, leginkább a labdarúgásra vonatkozó hetvenszázalékos maximum.

Forrás: Új Néplap, nso.hu
Fotó: Illyés Csaba

 

468 ad