Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Kupaküzdelmekkel kezdjük majd a szezont

Posted on 2023 június 26.

Kupaküzdelmekkel kezdjük majd a szezont

Elkészült a 2023-2024-es idény versenykiírása. A honi szövetség által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint idén alapszakasz, középszakasz, rájátszás alkotja az OB I.-es bajnoki küzdelmeket, a kupasorozatot  pedig nyár végén rendezik meg.

Továbbra is 13 gárdával kell majd megmérkőzni a Szolnoki Dózsának az első osztályú bajnokság küzdelmeiben, mivel a napokban közzétett hivatalos versenykiírás szerint az OB I. 14 csapatos bajnokság marad.  Magát a sorsolást július 24-én tartják meg, az első fordulót pedig majd szeptember 13-án rendezik.

Idén alapszakasz, középszakasz és play off alkotja az első osztály küzdelmeit. Az alapszakasz egyfordulós lesz, tehát nem tartanak oda-vissza vágókat. A középszakaszban az 1-8. és 9-14. helyezett csapatai ellentétes pályaválasztói joggal további egy mérkőzést játszanak egymással – előbbi csoport alkotja a felsőházat, utóbbi az alsóházat. Fontos az is, hogy az együttesek az alap- és középszakaszos eredményeiket viszik tovább a rájátszásba. Változás továbbá, hogy a középszakasz felsőházának 1-4. és 2-3., valamint az 5-8. és 6-7. helyezett csapata 7 pont megszerzéséig tartó párosmérkőzést játszik a helyosztóba kerülésért – az ezt követően kialakuló legjobb négyes játssza majd a final fourt. Az alsóház ugyanilyen szisztémában játssza helyosztóit, míg a középszakasz után 13. és 14. helyen végző csapatok osztályozós párharccal döntenek a bennmaradásról.

A 2025-25-ös Bajnokok Ligájában a bajnokság első három helyezettje indulhat, míg az Eurokupába a bajnoki negyedik, illetve a kupagyőztes gárda nevezhet.

Ha már kupa: az ez évi kiírás egyik legnagyobb változása épp ezt a sorozatot érinti, amely a korábbi decemberi befejezéshez képest nyári végi show-vá változik. Első körét augusztus 18-19-én, a negyeddöntőket augusztus 25-27-én, míg a final fourt szeptember 2-3-án tartják.

– Idén három hét alatt lemegy a Magyar Kupa, szabadtéren lesznek a mérkőzések, ami a hangulat tekintetében jó irány – mondta a változásokkal kapcsolatban Hangay Zoltán, a mieink vezetőedzője. – A szezon eléggé csonka lesz, megbolondítja a klubidényt, hogy január-februárban Európa-bajnokságot és világbajnokságot is rendeznek. Emiatt a bajnokság hosszabb időre leáll, de a szövetség részéről már vannak tervek a holtidő felhasználására – fejtette ki a szakvezető. Mint mondta, 2024-ig minden az olimpiáról szól majd, a körülményekhez pedig megpróbálnak alkalmazkodni. Hozzátette, a felkészülést az új idényre július elején kezdi majd csapatunk.

Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad