Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Magabiztosan nyertünk Kaposváron

Posted on 2023 március 30.

Magabiztosan nyertünk Kaposváron

Az OB. I. 20. fordulójában csapatunk végig vezetve 12–6-ra nyert a Kaposvár otthonában.

A negyedik helyen álló szolnoki csapat hamar kétgólos előnyt szerzett Pásztor Mátyás és Schmölcz Norman találatának köszönhetően. A  lelkes  hazaiak szépítettek, de csak a második negyed elejéig tudták követni vetélytársukat, 2–3. A folytatásban ugyanis jó védekezésből kiindulva egy 6–0-s rohamot repesztettek a nagy kedvvel játszó szolnokiak. A somogyi vízipólósok nem hagyták magukat, és négy gól távolságra zárkóztak fel a záró játékrészben. A hajrában azonban Kovács Gergő és Jansik Dávid (képünkön) révén fölényessé tették győzelmüket a Tisza-partiak.

– Ez a hatgólos különbség a reális eredmény, hátul buta hibákat követtünk el, s ezt könyörtelenül kihasználták a szolnokiak – mondta Surányi László, a Kaposvár edzője az nso.hu-nak.

Hangay Zoltán pedig ekképp nyilatkozott: – Fizikálisan kemény csata volt, végig próbáltuk tartani a szoros emberfogást, ebbe pedig felőrlődtünk, ezért a kapu előtt kevésbé voltunk hatékonyak.

Csapatunk szombaton 16 órától a PVSK-t fogadja a Vízilabda Arénában.

Kaposvári VK–Szolnoki Dózsa 6–12 (1–2, 1–4, 0–1, 4–5)
Kaposvár, 150 néző. Vezette: Csizmadia Zs., Csanádi Zs.
KAPOSVÁR: CSOMA – Kakstedter, JUHÁSZ-SZELEI 1, Petrovski, Horváth Á. 1, Takács J., SZATMÁRI 3. Csere: Langiewicz, Pellei 1, Palatinus, Vörös, Aranyi. Edző: Surányi László
SZOLNOK: JÓZSA – KOVÁCS G. 2, Vismeg Zs., PÁSZTOR 3, Teleki, JANSIK D. 2, Szeghalmi. Csere: Belényesi, SCHMÖLCZ 2, Pető 1, Ágh 1, Vámosi 1, Cseh M. Edző: Hangay Zoltán.
Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 5/2.

Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1.

Kipontozódott: Schmölcz. (28. p.)
További eredmények: Vasas–Szentes 13-10, Eger–Miskolc 8–10, BVSC–KSI 13–10, PVSK–UVSE 8–12, OSC–Bp. Honvéd 13–10, FTC–Szeged (csütörtökön játsszák).

A bajnokság állása: 1. FTC 57 pont, 2. OSC 54, 3. Vasas 48, 4. Szolnoki Dózsa 46, 5. Honvéd 42, 6. Eger 34, 7. BVSC 31, 8. Szeged 22, 9. Miskolc 20, 10. Kaposvár 20, 11. UVSE 19, 12. PVSK 11, 13. Szentes 4, 14. KSI 2 pont.

FORRÁS: nso.hu, szoljon.hu
FOTÓ: Illyés Csaba

468 ad