Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Megnehezítenék a Fradi dolgát

Posted on 2020 március 01.

Megnehezítenék a Fradi dolgát

A záró fordulót rendezik meg a vízilabda-bajnokságban. Az A csoportban második helyen tanyázó Szolnoki Dózsa a címvédő, listavezető a Ferencváros vendége lesz ma délután fél négykor a Komjádi uszodában, ahol ott lesznek az M4 Sport Tv kamerái is.

A felek közt mindössze három pont a különbség, egy esetleges szolnoki győzelem, csak akkor jelentene csoport elsőséget, ha a Dózsa tizenkét góllal verné a zöld-fehéreket. Legyünk őszinték erre roppant kevés az esély, egyrészt ősszel a Fradi 18–7-re nyert Szolnokon, másrészt a világ egyik legjobb csapatáról van szó, amelyik évek óta őrzi hazai, bajnoki veretlenségét. Ettől függetlenül egy jó meccset játszhat vetélytársával a szolnoki legénység. Erről is beszélt Angyal Dániel, a Dózsa Európa-bajnok bekkje.

– A szerdai debreceni meccsünket követően szombaton a Fradi vendégei leszünk – mondta a játékos. – A szokott módon készülünk, kemény meccset várunk. Lehet mondani most a Fradi a világ egyik legjobb csapata, mi azonban szeretnénk megnehezíteni a dolgukat.

A további párosítások, szombat: Szeged–UVSE, 16.00, Debrecen–Miskolc, 17.00, PVSK-Tatabánya, 19.00.
Az állás: 1. Ferencváros 39 pont, 2. Szolnok 36, 3. Miskolc 25, 4. UVSE 19, 5. Pécs 17, 6. Szeged 9, 7. Debrecen 6, 8. Tatabánya 3 pont.

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad