Fő támogatóink:

Megvan az alapszakasz győzelem

Posted on 2021 május 02.

Megvan az alapszakasz győzelem

Csapatunk, a Szolnoki Dózsa a KSI elleni győzelmével bebiztosította alapszakaszgyőzelmét. Repülőrajttal indított a hazai gárda az alapszakaszzárón, mire észbe kaptak a sportiskolások már 8-0-s hátrányban voltak.  A folytatásban sem változott a meccs képe a listavezető kontrolálta  a játékot a kiesőjelőlt fővárosi fiatalokkal szemben. A záró negyedben azonban visszavett a tempóból Dózsa, a KSI pedig pedig ügyesen játszva szépített az eredményen.   

  • Lehet mondani, hogy a nyolc gólos vereség nem tükrözi hűen a két csapat közötti tudásbeli különbséget, kozmetikázott a végeredmény –mondta Horváth János, a KSI edzője. – Arra viszont büszke vagyok, öt korábbi sportiskolás játékosunk játszik az alapszakaszgyőztes szolnoki csapatban. A magyar vízilabda érdeke lenne, hogy a KSI az OB I-ben szerepeljen, de a Covid okozta betegségek átírták a fogatókönyvet, el kell fogadnunk hogy kiestünk az élvonalbeli bajnokságból.

Zsivko Gocics pedig azt nyilatkozta: –      Elismerésem a csapatnak, hiszen megvan az alapszakaszgyőzelem. A bajnokság java viszont csak most kezdődik, és ránk vár még az Eurokupa döntőjének visszavágója is. Mostantól azonban teljes erővel a BVSC elleni szerdai elődöntőre készülünk.
SZOLNOKI DÓZSA–KSI SE 17–9  (5–0, 6–1, 3–2, 3–6)

Vízilabda Aréna, zárt kapuk mögött. V: Tóth S., Berki A.

SZOLNOK:   Nagy V. – Konarik 2, Nagy Ádám 1, ANGYAL 4, TELEKI 2, Dőry 1, Szeghalmi 2. Csere:  Hörömpő (kapus), D. Pijetlovics 1, Schmölcz, Melkuhn 1, Jansik D. 1, KOVÁCS GERGŐ 2, Juhász B. Edző:   Zsivko Gocics.

KSI: Szalai M. – Csapó Á., Pető A., Szalai P.,  Gábor L. 1, Pocsai, Nagy Ákos 1. Csere: Danka (kapus), Szépfalvi, Országh, HAJDU A. 3, BEDE M. 3, Pető Á 1, Deák M. Edző: Horváth János.

Gól – emberelőnyből:     3/2, ill. 9/5
Gól – ötméteresből : , ill. 1/1

Kipontozódott: Szeghalmi (30. p.)

Az elődöntóben a BVSC-vel találkozik a Dózsa, a kezdés szerdán 18 órakor lesz a Vízilabda Arénában.

Forrás: szoljon.hu, nso.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad