Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Nagy csatában vertük a Vasast

Posted on 2022 február 20.

Nagy csatában vertük a Vasast

A bajnokság 21. fordulójának rangadóján csapatunk, Jansik Dávid (képünkön) utolsó másodpercben lőtt góljával 9–8-ra győzte le a Vasast.

Angyal Dániel szerezte meg a vendéglátóknak a vezetést, majd az időmérő berendezés meghibásodása miatt mintegy negyed órát állt a játék. Szerencsére folytatódott a találkozó, amelyen felváltva potyogtak a gólok, aztán 5–5-ös állás után három szép gólt lőttek a szolnokiak,  és úgy tűnt, hogy zsebben a meccs.  Ám 8–5-ös állást követően megállt a hazai gépezet és az angyalföldiek kicsikarták az egyenlítést. A végjáték óriási izgalmakat hozott, a Vasas emberelőnyt kapott az utolsó percben, de Kovács Gergő labdát szerzett. Három másodperccel a végső  dudaszó előtt emberelőnyhöz jutott a Dózsa is, majd Ivan Zovic passzát Jansik Dávid a Vasas kapujába lőtte, Vogel Gábor játékvezető pedig megadta a gólt, 9–8.

A vendégek stábja reklamált, időntúlinak látták Jansik találatát. Majd Vogel Gábor Marnitz Miklóssal a mérkőzés ellenőrével tanácskozott, úgy döntöttek, hogy érvényes a gól, így nyert a Szolnok.

 Egész héten sok problémával, köztük betegségekkel küszködtünk, csak kétszer tudtunk együtt edzeni – mondta Zsivko Gocics. – Amikor a harmadik negyedben 8–5-re vezettünk, többször is eldönthettük volna a meccset, de nem tettük, így a végén izgulnunk kellett, szerencsére nyertünk, aminek a nagyon örülünk.

Szlobodan Nikics pedig azt nyilatkozta: – Nagyon intenzív, kemény meccset játszottunk a Szolnokkal. Elismerésem a hazaiak győzelméhez, igaz hajrában mi is megnyerhettük volna a rangadót, de a végén hiányzott a koncentráció. Nem akarok a játékvezetéssel foglalkozni, de sokszor volt olyan a vízben, amit nem értettem, pedig harminc éve benne vagyok a vízilabdában.

 SZOLNOKI DÓZSA–A-HÍD VASASPLAKET  9–8 (3–2, 3–3, 2–1, 1–2

Vízilabda Aréna, 300 néző. Vezette: Vogel G. , Ifj. Kenéz Gy.

SZOLNOK: BÁNYAi – KOVÁCS G. 1, Nagy Á. 2, ANGYAL 4, MILAKOVIC 1, Jansik D. 1, Zovic. Csere: Schmölcz, Konarik, Szeghalmi, Pető A., Teleki. Edző: Zsivko Gocics.

VASAS: B MITROVICS – Bátori 2, Zerinváry, Randjelovics, Bedő, DRASKO BRGULJAN 2, ERDÉLYI 2. Csere: Mezei, VADOVICS V. 2., Simon R., Szatmári K., Sipos B., Sedlmayer. Edző: Szlobodan Nikics.

Gól – emberelőnyből: 13/3, ill. 15/3

Gól – ötméteresből: 3/3 ill. 1/1

Kiállítva végleg cserével: Randjelovics  (19. p.)

 

A 21. forduló eredményei

UVSE–FTC 7–12, Eger–OSC 7–17,  Miskolc–Debrecen 15–12, Kaposvár–Szentes 17–6, PVSK–Szeged 6–10, Bp. Honvéd–BVSC 10–10, Szolnoki Dózsa–Vasas 9–8.

Az élcsoport állása:

  1. OSC 56 pont, 2. FTC 55, 3. Szolnoki Dózsa 52, 4. Vasas 48, 5. BVSC 42, 6. Budapest Honvéd 33, 7. Szeged 27, 8. Kaposvár 24 pont.

Következő forduló: Pécsi VSK–Szolnok február 26., szombat, 19 óra.

Forrás: Új Néplap, nso.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad