Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Nagy Viktor és Angyal Dániel is az olimpiai csapatban

Posted on 2021 június 30.

Nagy Viktor és Angyal Dániel is az olimpiai csapatban

Huszonnégy nappal a tokiói olimpia megnyitója előtt kijelölték az ötkarikás játékokon szereplő férfi- és női vízilabda-válogatott keretét. A férfiaknál a Szolnoki Dózsa bajnoki címvédő és Eurokupa-győztes csapatából a kapus Nagy Viktor és a bekk és centerposzton egyaránt bevethető Angyal Dániel utazhat Tokióba.
A szolnoki csapat soraiból Nagy Viktor és Angyal Dániel mellett Konarik Ákos, valamint Nagy Ádám is tagja volt Märcz Tamás szövetségi kapitány bővebb keretének. Az utóbbi két játékos azonban nem került be azon 13 játékos közé, akik utazhatnak majd Tokióba.
Mint azt a Nemzeti Sport is írta, Märcz Tamás az idény közben mutatott produkció és a közvetlen olimpiai felkészülés alatt látottak mellett elsősorban a múlt heti sibeniki edzőtáborban, ott is leginkább a horvátok elleni felkészülési meccseken szűrhette le, ki milyen formában van.
Kiindulópontnak nyugodtan tekinthettük a tavalyi budapesti Európa-bajnokságon szerepelt játékosok névsorát, elvégre az aranyérmes férfi válogatott és a bronzérmes női együttes minden tagja helyett kapott a bő keretben – a legnagyobb kérdés az volt, változtat-e a bevált csapaton valamelyik kapitány. Nos, mindketten változtattak.
– Reménykedtem, és örülök, hogy utazhatok, segíthetem a csapatot Tokióban – mondta lapunknak Angyal Dániel. – Azt gondolom, hogy így Nagy Viktorral együtt tovább növeljük a szolnoki vízilabda presztízsét. Most sietek edzésre, a hétvégén pedig már az olimpiai csapat tagjaként ugrok medencébe a budapesti Benu-kupán.
Märcz Tamás egy helyen változtatott az Európa-bajnok együttesen, abból a csapatból Pohl Zoltán maradt ki, ám nem egy másik bekk került be az együttesbe, hanem az alapvetően átlövő és nem mellesleg OB I.-es bajnokság gólkirálya, Pásztor Mátyás. A 34 éves játékosról tudni kell, hogy 2006-tól 2014-ig a szolnoki csapatban szerepelt, az egyik kö­zön­ség­ked­venc­nek számított. Ha már az utazó keret egykoron Szolnokon is megfordult játékosainál tartunk, Hos­nyánsz­ky Norbert, Mezei Tamás, Varga Dénes, Vámos Márton és Za­lán­ki Gergő is rövidebb-hosszabb ideig megfordult a Dózsa soraiban.
– Nagy verseny volt a csapatba kerülésért, sok jó teljesítményt láttam, igyekeztem a stábommal együtt a legjobb csapatot kijelölni – kommentálta a döntését Märcz Tamás, akinek bő keretéből Konarik Ákos, Nagy Ádám és Pohl Zoltán mellett Lévai Márton, Burián Gergely, valamint Német Toni maradt ki.
A tizenhármas keret tehát ismert, innentől kezdve mindenki úgy dolgozhat, hogy ott lesz az olimpián – a kérdés már csak annyi, hogy ki lesz a tizenharmadik, tartalék játékos, hiszen a mérkőzésekre csak tizenkét vízipólóst lehet majd nevezni.

Az olimpiai válogatott keretek
FÉRFIAK
Kapusok: Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Manhercz Krisztián (mindhárom OSC), Hosnyánszky Norbert (Bp. Honvéd), Jansik Szilárd, Mezei Tamás, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő (mind FTC), Pásztor Mátyás (BVSC)
NŐK
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Szilá­gyi Dorottya (mindhárom Dunaújváros), Keszthelyi-Nagy Rita, Parkes Rebecca, Ry­bans­ka Natasa, Szücs Gabriella (mind UVSE), Gyöngyös­sy Anikó, Leimeter Dóra (mindkettő BVSC), Illés Anna, Vályi Vanda (mindkettő FTC)

Forrás: Nso.hu, Új Néplap

468 ad