Fő támogatóink:

Nyernünk kell az OSC ellen!

Posted on 2022 április 02.

Nyernünk kell az OSC ellen!

Nagy meccsre lesz kilátás szombaton 18.30-tól a Vízilabda Arénában, ahol csapatunk az OSC-t látja vendégül.
Tulajdonképpen ez lesz a felek első elődöntőbeli összecsapása, mégis az OSC-nek van meccslabdája: ha nyernek Hárai Balázsék, akkor bejutnak a döntőbe. Minderre az a magyarázat , hogy a csapatok hozzák magukkal az alapszakaszban elért eredményeiket is. Tehát az ősszel 9–8-ra nyert az OSC Szolnokon, egy hete pedig 11–11 lett a végeredmény a fővárosban. Így 4–1-re vezet az újbudai gárda az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcában. Nem hibázhat tehát a címvédő szolnoki legénység, ha az idén is döntőbe akar jutni.
Nagy Ádám, a Dózsa bekkje azt mondta: – Nem foglalkozunk azzal, hogy az OSC-nél az előny, egyértelmű célunk, hogy megnyerjük a párharcot, és újra a döntőben szerepeljünk. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de mi mindent meg fogunk tenni a győzelemért.
A fővárosi együttes nagyon nem pihenhetett rá az elődöntőre, hiszen kedden Mar­seille-ben játszottak Bajnokok Ligája-mérkőzést, ahol 13–9-es vereséget szenvedtek.
– Az, hogy kikaptunk Marseille-ben, benne van a pakliban, szerintem itt a Rec­cón kívül nem nyer senki más. Inkább azért vagyok csalódott, mert az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogy elvártam volna – mondta Varga Dániel, az OSC edzője a mol­csa­pat.hu-nak. Az egykoron játékosként a Szolnok bajnokcsapatában is megfordult szakember hozzátette: – Jó helyzetből várjuk a bajnoki rájátszást, bár Szolnokon kezdünk, két meccslabdánk van. Rengeteget dolgoztak a fiúk azért, hogy most itt álljunk, karnyújtásnyira a céljainktól, de nem szabad elhinnünk, hogy magától az ölünkbe hullik.
Hét közben nem ment az OSC-nek a BL-ben, de ezt nem szabad alapul venni, erről (is) beszélt Zsiv­ko Go­cics, a Dózsa edzője: – Nem szabad abból kiindulni, hogy vereséget szenvedett az OSC Mar­seille-ben. Ez egy magyar bajnoki elődöntő lesz, és mint tudjuk, minden meccs más. Mi egész héten úgy készültünk, nem hibázhatunk szombaton este. Mindenki a fedélzeten, nagy a győzni akarás a csapatunkban. Hívjuk, várjuk szurkolóinkat a rangadóra, velük együtt akarjuk kiharcolni a győzelmet.

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad