A várható biztossággal nyerte hétközi bajnoki mérkőzését a Szolnoki Dózsa. A Tatabánya “kard ki kard” játszott, de különösen az első negyedben meglátszott a minőségi különbség.
Tatabánya- Szolnoki Dózsa 4-11 (0-4, 1-3, 0- 2, 3-2)
Most mossa meg bárki is a szolnoki fiúk fejét, hogy egy góllal elbukták az utolsó negyedet! Valóban példátlan fegyelmezetlenség. Hűha és dörgenmörgen- nem létező, kihalóban lévő izlandi elégedetlenségi megnyilvánulás.
Mielőtt azonban eluralkodna bárkin is az elégedetlenség: a tuti győzelmet nagyjából másodpercekig sem veszélyeztette semmi. Mert ugyan minden tiszteletünk a Tatabányáé, a két csapat nem ugyanabban a kávéházban törzsvendég. Az első negyedben már tisztázta az esélyességgel kapcsolatos kérdéseket a Dózsa, és a háromszor nyolc perc alatt beszedett egyetlen gól sem azt mutatja, hogy a krémeshez hasonlatos puhány védekezéssel állt volna elő a szolnoki csapat. Amely centerben például igen- igen erős volt. És nem feltétlenül azért, mert Kis Gábor két gólt szerzett. Vele történt már ilyesmi karrierjében. Hanem itt emeljük meg nem is létező süvegünket Teleki András előtt, aki a klub saját nevelésű centereként ugyanannyi gólt szerzett, mint olimpiai bajnok csapattársa.
Szombaton ennél combosabb meccse lesz a csapatnak, az OSC elleni hazai bajnoki.
