Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Pólómatiné zárt kapuk mögött

Posted on 2021 december 15.

Pólómatiné zárt kapuk mögött

A Magyar Kupa-ezüstérem után még három tétmérkőzés vár csapatunkra, a Szolnoki Dózsára ebben a naptári évben. Előbb ma 11 órakor a Szentes, majd szombaton 18 órakor az OSC gárdáját fogadják bajnoki mérkőzésen. Közülük az előbbi találkozót zárt kapuk mögött fogják megrendezni. A szombati bajnoki rangadóra és a hétfői Pro Recco-val szembeni Szuperkupa-döntőre viszont várják a közönséget.
– Nem sok pihenőnk volt a kupahétvégét követően – mondta lapunknak Zsivko Gocics, a Dózsa edzője. – Nem is szabad lazítani, hiszen nagyon kemény három meccs vár még ránk az idei esztendőben. Első állomás a mai Szentessel szembeni hazai összecsapás lesz, amit a 17. fordulóból hoztunk előre. A Magyar Kupában mindkét találkozón biztosan vertük őket, most azonban a bajnokságban kell bizonyítanunk, hogy jobb csapat vagyunk náluk. Jó és összeszedett játékra számítok a fiúktól. Sajnos Konarik Ákos még mindig nem szerepelhet, de nélküle is nyernünk kell a mai pólómatinén.

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad