Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Pontokat hagyott csapatunk Egerben

Posted on 2022 október 09.

Pontokat hagyott csapatunk Egerben

Döntetlent játszott csapatunk, a Szolnoki Dózsa Egerben az OB I-es bajnokság nyitányán. A hazaiak közül a friss szerzemény, a montenegrói Dimitrije Krijestoracs villogott, míg a mieink közül Szeghalmi Zsombor volt a gólfelelős, mindkét játékos négy-négy találatot vállalt az összecsapáson.

Az évad első szolnoki gólját Schmölcz Norman szerezte a harmadik percben. Már a mérkőzés elején felváltva vezettek a felek az egri Bárány-uszoda nyitott medencéjében. A térfélcsere előtt 5-6-os állást mutatott az eredményjelző. A folytatásban aztán egy 3–0-as rohammal fordítottak a vendéglátók, szerencsére gyorsan összekapta magát a Tisza-parti alakulat és a harmadik negyed végére kiegyenlítette hátrányát, 9–9. A záró felvonásban óriási volt a küzdelem és a feszültség a medencében, és parton egyaránt.  Szeghalmi immár negyedik góljával úgy tűnt, hogy megnyeri a szolnoki csapat a szezonnyitót, ám az egriek 24 másodperccel a lefújás előtt, Krijestoracs ötméteresével döntetlenre mentették a meccset.

– Igazságos eredmény született. Egy-két egyéni hibától eltekintve jól helyt álltak a fiúk mondta   Tóth Kálmán, a heol.hu-nak.

A szolnokiak edzője, Hangay Zoltán pedig ekképp nyilatkozott: – Kétgólos hátrányból is felálltunk, volt esélyünk a győzelemre is, ezért nagyon fájó, hogy két pontot Egerben hagytunk. Nagyon sok hibával játszottunk, főleg védekezésben, amelyekből tanulni kell.

Csapatunk a folytatásban csütörtöktől vasárnapig a szicíliai Siracuzában az Eurokupa selejtezőjében vesz részt.

TIGRA-ZF-EGER–SZOLNOKI DÓZSA 13–13 (1–2, 4–4, 4–3, 4–4)
Eger, Bárány-uszoda.  200 néző. Vezette: Vogel G., Rubos K.

EGER:  Grieszbacher – Szalai G. 2,  KOVÁCS GÁBOR 1, Sári, MURISICS 1,  BAKSA B. 4,    KRIJESZTORACS  4. Csere: Krémer (kapus), Rádli 1,  Gólya, Biros S., Spitz, Klár, Dóczi.  Edző: Tóth Kálmán.
SZOLNOK: Józsa – Vámosi, JANSIK D. 2, Ágh, PÁSZTOR  2, Kovács Gergő 1, SZEGHALMI 4. Csere:      Schmölcz 1, Pető, Belényesi 1, VIZSMEG 2, Teleki, Simon D. Edző: Hangay Zoltán.
GÓL-emberelőnyből: 11/2, ill. 12/5.
Gól- ötméteresből: 3/3, ill. –.

További eredmények: BVSCFTC 914, SzegedKaposvár 1010, MiskolcOSC 814, SzentesPVSK 612, Bp. HonvédUVSE 137, KSI SEVasas 620.

Forrás: nso.hu, Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad