
A 15. forduló mérkőzéseit rendezik az OB I.-ben. Csapatunk, a Szolnoki Dózsa Praktiker a Szeged otthonában ugrik medencébe.
Egy biztos nem veszélytelen gárda a Szeged, amely többek között a Vasast is legyőzte hazai medencében, és szoros meccset játszott az OSC-vel és a BVSC-vel is. A további hat győzelmüket a náluk alacsonyabban rangsorolt együttesekkel szemben aratták. Kivétel volt a legutóbbi forduló, amikor hazai környezetben váratlan 13–10-es vereséget szenvedtek a Kaposvártól.
A hírek szerint a hetedik helyen álló szegedi együttes nem csak a Kaposvár elleni malőr után, hanem a Szolnokon még tavaly októberben elszenvedett 16–11-es vereség után igyekszik majd javítani a szerda esti összecsapáson.
Egyértelmű, hogy mind ehhez a Dózsa vízipólósainak is lesz egy-két szavuk.
- Nem lesz könnyű dolgunk, nehéz sorozat előtt állunk, ezzel együtt erős ellenfelek várnak ránk – mondta lapunknak, Hangay Zoltán, a Szolnok edzője. – A szegedi meccs után szombaton fogadjuk a Honvédot, majd rá egy hétre az OSC-hez utazunk. Egyelőre csak a Szegeddel foglalkozunk, amellyel mindig nagy küzdelmet vívunk, legutóbb öt góllal vertük őket, de játékban nem volt ekkora különbség közöttünk. Négy napja kikaptak a Kaposvártól, nyilván javítani akarnak, de mi is meg akarjuk mutatni, hogy nem a véletlen műve a jó szereplésünk.
További párosítások, szerda: Bp. Honvéd–Kaposvár, Szentes–Vasas, 19.00, Debrecen–UVSE, 19.15, OSC–Miskolc, 19.30, Eger–BVSC, FTC–PVSK, 20.00.
Az élcsoport állása: 1. FTC 42 pont, 2. Szolnoki Dózsa Praktiker 36, 3. OC 34, 4. Vasas 32, 5. Bp. Honvéd 30, 6. BVSC 29, 7. Szeged 22 pont.
Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba