Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Szeghalmi Zsombor: Minél többet szeretnék játszani

Posted on 2019 szeptember 04.

Szeghalmi Zsombor: Minél többet szeretnék játszani

– Nemrégiben ért véget az U17-es Európa-bajnokság, amelyen tagja volt a bronzérmet szerző válogatottnak, örültek vagy többre számítottak?
– Is-is. Sorozatban tíz győzelem után az elődöntőben sajnos kikaptunk a spanyoloktól, ezért maradtunk le a döntőről. Jó formában voltunk, de azon a mérkőzésen semmi sem sikerült, valami hiba csúszott a gépezetbe. Kicsit elszontyolodtunk a vereség után, a bronzcsatára azonban összekaptuk magunkat, és legyőztük a görögöket. Fontos volt, hogy érmet szerezzünk. Az Eb-aranyat az olaszok hódították el, akiket legyőztünk a kontinensviadalt megelőző felkészülési tornán. Ha az egész Eb-t nézzük, nem ment rosszul a játék, hiszen a csapat házi gólkirálya lettem 15 találattal.

– A múlt hét végén már a juniorválogatottban szerepelt a budapesti Waterpolo All Star Fesztiválon. Hogyan sikerült a szerbek elleni két meccs?
– Szerencsére mindkettőt megnyertük, az elsőt 11–7-re, a másodikat 12–11-re. Az előbbin én is lőttem egy gólt. Nagy élmény volt a Duna Arénában játszani, igyekeztem a juniorok között is, szeretném kiharcolni a világbajnoki részvételt, amit decemberben rendeznek Kuvaitban. Nagy dolog lenne, hiszen még csak szep­tember 4-én leszek 17 esztendős.

– Gondolom, minél többet szeretne játszani a felnőttek között is, várja a szerdai bajnoki rajtot?
– Az egész csapat nagyon várja a bajnoki nyitányt. Szerdán kezdünk a pécsi csapat otthonában, majd szombaton fogadjuk a Szegedet. Meg akarjuk szerezni mind a hat pontot. Aztán októberben jönnek a Bajnokok Ligája-találkozók, tavaly három összecsapáson is szóhoz jutottam. Idén is szeretnék minél többször jól játszani a rossz kéz oldalon.

Forrás: Új Néplap

468 ad