Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Szeretjük az ilyen kihívásokat!

Posted on 2019 október 24.

Szeretjük az ilyen kihívásokat!

A bajnoki és a BL-mérkőzések közepette BENU Magyar kupa negyeddöntők következnek pénteken és szombaton. Csapatunk, a Szolnoki Dózsa vetélytársa a ZF-Eger lesz.

A felek legutóbb az elmúlt évadban, a bronzcsatában találkoztak, akkor mindkét meccset a mieink nyerték. A Magyar Kupában kétszer a döntőben is összecsaptak a felek. Három esztendeje az Eger 13-12-re nyert ellenünk, 2017-ben viszont mi győztünk, méghozzá 10-4-re a fináléban. Most a négy közé jutás a tét.  Vezetőedzőnk Zsivko Gosics játékosként élte meg az utóbb emlegetett két meccset.

  • Mindig nagy rangadókat játszunk Egerrel, és ez most is így lesz – mondta a szakember. – Jó szerkezetű, erős csapattal fogunk találkozni. Ráadásul rendhagyó módon 24 órán belül játsszuk le ezt a két meccset. Sőt vasárnap reggel pedig már repülünk Barcelonába, hiszen  kedd este már BL-rangadó vár ránk.  Mi azonban szeretjük az ilyen kihívásokat!

Pénteki első mérkőzések
19.00:
 Szolnoki Dózsa–ZF-Eger
19.00: PVSK-Mecsek Füszért–PannErgy-Miskolci VLC
19.30: Budapesti Honvéd SE–A-Híd-OSC-Újbuda
20.00: FTC-Telekom Waterpolo–UVSE

Fotó: Ilyés Csaba

468 ad