Fő támogatóink:

Szolnoki játékosok a bronzérmes válogatottban

Posted on 2022 szeptember 26.

Szolnoki játékosok a bronzérmes válogatottban

Miután pénteken ötméteresekkel alul maradt a magyar U19-es válogatott a szerbek elleni elődöntőben, vasárnap 10–7-re legyőzte a görögöket, így a harmadik helyen végzett a podgoricai Európa-bajnokságon. A magyar csapatot két szolnoki játékos, Pető Attila és Vismeg Zsombor (képünkön) is erősítette a tornán.  Az Eb aranyérmet a szerbek szerezték meg, miután a döntőben 9–8-ra legyőzték a spanyolokat.

Nyéki Balázs szövetségi edző együttese, ha már a legfényesebb érmet nem tudta megszerezni a kontinenstornán, mindenképpen szeretett volna dobogóra állni, és ennek szellemében kezdte a találkozót. Az első negyed végén 2–1-re vezetett a csapat, ám a második játékrészben ráijesztett a magyar szurkolókra a görög alakulat, hiszen zsinórban három gólt szerezve 4–2-es előnybe került. Csapatunk szerencsére még idejében kapcsolt és még nagyszünet előtt 5–5-re egyenlített.

A folytatásban aztán fokozatosan léptek el kihívójuktól a mieink, és a 8–6-nál kezdődő záró nyolc percben Vismeg Zsombor gólja közel hozta a fiúkat a bronzhoz. Végül nem lett túlságosan kiélezett az összecsapás vége, mert mindkét oldalon egy-egy gól esett a hajrában, így a magyar válogatott 10–7-es győzelemmel érdemelte ki az Európa-bajnoki bronzérmet Montenegróban.

– Az Európa-bajnokság kezdetére egy nagyon kemény, 12 hetes felkészülést tudhattunk magunk mögött. Nagyon együtt volt a csapat, s bár az aranyért jöttünk ki, ennek a bronznak is örülünk! –mondta a VLV.hu-nak Vismeg Zsombor, a Szolnoki Dózsa bekkje. – Tudtuk, hogy a bronzmeccs nagyon kemény, kiélezett mérkőzés lesz és meg akartuk mutatni, hogy igenis mi vagyunk az egyik legjobb, ha nem a legjobb csapat a tornán. Szerencsére ez sikerült. Magával az Európa-bajnoksággal szerintem mindenki úgy van, hogy komoly esélyesek voltunk, de sajnos elég egyszer nem úgy teljesíteni, ahogy kell, és elmehet az aranyérem, ahogy a mi esetünkben is történt. De szerencsére a bronzmeccsen jól játszottunk és meg tudtuk mutatni, hogy az elődöntő csak egy sajnálatos kisiklás volt.

Forrás: utanpotlaspsort.hu, Szoljon.hu, VLV.hu
Fotó: VLV.hu

 

 

468 ad