Az idén nyáron huszonhárom esztendős Teleki András saját nevelésű fiatal pólósként egyik alapembere a közelmúltban Eurokupát nyert, és szerdától az OSC-vel a bajnoki címért küzdő csapatunknak.
Teleki Andrást is épp úgy fogta meg ez a sportág, mint majd’ minden más pólóst. Úszni tanuló gyerekből lett kigyúrt játékos. Aki fiatalemberként a sportban és a tinédzser lányok körében is sikeres. Hozzátéve, mindkét életérzést említve kellőképpen szerény és tisztelettudó.
– Én azt tanultam, hogy minden vízpart mellett élő gyereknek tudnia kell úszni.
– A szüleim engem is nagyon korán levittek az uszodába, s mint jól nevelt tiszai kölyök, meg is tanultam. Ám idővel beleuntam a faltól falig vízi közlekedésbe. S mielőtt végleg kiszálltam volna a partra, id. Cseh Sándor bácsi bedobott mellém egy labdát a medencébe. Melyik gyerkőc nem szeret pancsolni és labdázni egyszerre? Így váltottam úszásról pólózásra. Sanyi bácsi megszerettette velem a sportágat, Urbán Lajos bácsi pedig centert faragott belőlem.
– De nem elég valamit szeretni, dolgozni is kell az eredményért…
– Sohasem húztam ki magam a munka alól. A kötelező penzumot teljes odaadással teljesítettem, aztán még egyszer végrehajtottam a feladatokat, önszorgalomból. Engem is építettek, és én magam is építettem magam. Úsztam, kondiztam, labdáztam, gyakran jóval többször is, mint azt az edzők előírták.
– Vízilabdában ember legyen a talpán, aki centert játszik.
– Fárasztó és testet megviselő poszt ez. Valami pluszt láthatott bennem Lajos bá’, s nem csak a plusz kilókat. Külön foglalkozott velem. Lábtempóztatott, megtanította, hogyan kell leforogni az ellenfélről, vagy miként fogjam le én a vetélytársakat.
– Gyorsan bekerült a hazai válogatott vérkeringésébe?
– A sok gyakorlás következménye az volt, hogy sok gólt szereztem a tornákon, jól játszottam fiatalon. Behívtak az utánpótlás-válogatottba, és innentől fogva még több izmot és tapasztalatot szereztem. Nemzetközi színtéren is egyre több feladat hárult rám, ez pedig némi rutint hozott, miközben minden téren fejlődtem. Tulajdonképpen már nagyon fiatalon utaztam a sportággal, minden szempontból. Hazai torna itt, külföldi torna ott, egy időben több korosztállyal bajnokság és válogatott szereplés. Nagyon sok országban járhattam már nagyon fiatalon. Igaz, csupán Európában, s főleg, a sportági elit miatt a Balkánon, mindenesetre jó volt világot látni.
– Miközben tanulni is kellett!
– Persze. Az általános iskolát a Belvárosiban végeztem, a gimnáziumot meg egy ideig a Széchenyiben. Nem voltam rossz tanuló, s talán ezért is voltak támogatók az intézményvezetők és a tanárok a sportkikérők kapcsán. A középfokú tanulmányaim közepén a szolnoki klub kölcsönadott a Központi Sportiskolának (KSI), ahol tizenhét esztendősen a felnőttcsapatban játszottam. Budapesten laktam albérletben, egy fővárosi suliba jártam, de mire sor került az érettségire, már ismét Szolnokon voltam. Azt itthon tettem le.
– Azt követően pedig külföldre távozott.
– Akkor az volt a legoptimálisabb megoldás a fejlődésem szempontjából. Nem a parton civilben vagy nélkülözve, a cserepadon üldögéltem, hanem az egyik legerősebb bajnokság felnőttcsapatában játszottam. Az olaszországi Savonában a már visszavonult legendás olasz válogatott játékos, Alberto Angelini volt az edzőm és a szerb–brazil Slobodan Soro védett a kapunkban. Nagyszerű eredményként az ötödikek lettünk az olasz bajnokságban. Szakmailag nagyon megérte, anyagilag egyáltalán nem, de nem fájt. Az idény végén voltak külföldi és hazai ajánlataim is, de a Szolnok, hála Istennek, mindig fogta a kezemet. Azt mondták, most már jöhetek vissza, elérkezett az idő a klubnál, hogy sokat foglalkoztassanak. Így is történt.
– A 2010-es évek közepe után ez az az esztendő, amely fényes betűkkel íródhat a klub eredményességi tablóján.
– Igen, már most történelmet írtunk azzal, hogy a LEN-Eurokupa-győzelemmel, a jelenlegi hazai és a nemzetközi kiírásokat figyelembe véve, begyűjtöttük az utolsó, még hiányzó trófeát is. A Magyar Kupában vitézkedtünk, de „csak” másodikok lettünk, és még most fordulunk rá az OB I-es döntőre, szerdán este hazai medencében kezdünk az OSC ellen. Mi bízunk magunkban, minden téren helyt akarunk állni, s lehetőleg győzni! Tudjuk, nehéz küzdelem vár ránk, de a csapategységünk kiváló, a lelkiismeretünk tiszta, így nincs miért aggódnunk – nyilatkozta a szolnoki fiatalember.
Forrás: Mészáros Géza/Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba
