Fő támogatóink:

Tévés rangadón a Fradi vendégeként

2020 november 27.

Tévés rangadón a Fradi vendégeként

A bajnoki címvédő Ferencváros vendége lesz csapatunk, a Szolnoki Dózsa szombaton 20.45-től a Császár-Komjádi uszodában. A két hibátlanul álló gárda összecsapását élőben közvetíti majd az M4 Sport+Tv.

A felek szeptember végén a Magyar Kupa döntőjében, a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában találkoztak utoljára, akkor 13–13-ra végeztek a rendes játékidőben, ám az ötöspárbaj a zöld-fehéreknek hozott szerencsét, így megvédték címüket. Szombat este viszont már bajnoki rangadón mérik össze erejüket.

Tudni kell, hogy az összecsapást azért hozták előre, mert a szolnokiak a jövő hétvégén az Eurokupában lesznek érdekeltek, akkor három mérkőzés vár Angyal Dánielékre a Vízilabda Arénában. Zsivko Gocics vezetőedző és csapata egyelőre a Fradi elleni csatára fókuszál.

– Nálunk mindenki a fedélzeten –  kezdte a Dózsa trénere. – Felkészültünk, ahogy szoktunk, túl sok újdonságot egyik csapat sem tud mutatni a másiknak. Tisztában vagyunk vele, hogy pillanatnyilag a Fradi a világ egyik legjobb csapata, hiszen mindegyik sorozatnak ők a címvédői. Nekünk meg kell mutatnunk, hogy mindenkivel szemben fel tudjuk venni a versenyt, ám csak akkor lehet esélyünk a győzelemre, ha jól és fegyelmezetten játszunk. Nagy dolgot nem tudok mondani, a pillanatnyi forma dönt majd a rangadón.

Fotó: Illyés Csaba
Forrás: Új Néplap,  Szoljon.hu

468 ad