
Hat héttel a Magyar kupa augusztus végi rajtja előtt munkához látott csapatunk Mint azt Hangay Zoltán vezetőedző elmondta, hogy az elmúlt évadban az OB I.-ben 6. helyezett gárdából egyedül Belényesi Dávid távozott, aki Nagyváradra igazolt.
Egyébiránt foghíjasan kezdték a felkészülést, mert soraikból többen is igazoltan hiányoznak. Nevezetesen Pásztor Mátyás, aki idén nyáron a máltai bajnokságban szerepel, ahonnan augusztus végén fog visszatérni. Ágh György és Szeghalmi Zsombor pedig Universiade válogatottal készül a közelgő kínai világjátékokra. A klub két U20-as világbajnoka, Pető Attila és Vismeg Zsombor pedig jövő héten kapcsolódik be a munkába.
Ellenben máris edzésre jelentkezett mindkét új fiú, az egyik a 21 éves, balkezes Böröczky Marcell, aki a Fradi játékosa, legutóbb Miskolcon játszott kölcsönben, és egy évig erősíti majd a Dózsát. A másik fiú a 19 éves Ionescu Erik, az UVSE-ben nevelkedett játékos szintén a jobb oldalon érzi jól magát.
Jó hír, hogy két sajátnevelésű fiatalunk, Hidasi Zétény és Tigyi Ábel is az U15-ös válogatott tagjaként utazik a szombaton kezdődő podgoricai Európa-bajnokságra. Cseh Maxim pedig az U17-es válogatottal edzőtáborozik, amelyik az augusztus 8-án kezdődő spanyolországi kontinensviadalra készül.
Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba