Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Újabb erőpróbák előtt áll csapatunk

Posted on 2021 január 16.

Újabb erőpróbák előtt áll csapatunk

Immár az évad 33. tétmeccsére készülődik a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapata, amely szombaton délután négy órakor Kaposváron vendégeskedik

– Szerencsére mi vagyunk az első helyen, ami nagy dolog – mondta vezetőedzőnk, Zsivko Gocics. – Mindez pozitív impulzusokat ad csapatunknak, de még nagyon sok van hátra a bajnokságból. Az alapszakasz második körében tízszer megyünk idegenbe és csak négyszer fogunk hazai medencében játszani, majd következik a rájátszás. A végén osztják az érmeket, akkor kell majd igazán jónak lennünk.

A szakemberrel szót ejtettünk az Eurokupa folytatásáról is. – Sajnos nem sikerült a Bajnokok Ligája főtáblájára jutnunk, ezért a második számú kupasorozatban akarunk bizonyítani. A montenegrói Primorac Kotor csapatával találkozunk a nyolcaddöntőbe jutásért, február 27-n idegenben játsszunk, majd március 6-án a mi uszodánkban lesz a visszavágó. Annyit tudunk róluk, hogy az új vezetőség irányítja a klubot, junior és felnőtt válogatott játékosok szerepelnek sorainkban. Kemény párharcra számítunk, tovább kell jutnunk.

Az élcsoport állása:

1. Szolnoki Dózsa 48 pont,
2. OSC 40
3. Ferencváros 39
4. BVSC 31
5. Vasas 31
6. Honvéd 25

…10.Kaposvár 18

Fotó: Illyés Csaba
Forrás: Új Néplap

468 ad