A 6. forduló mérkőzéseit rendezik az OB I.-ben csapatunk szombaton 16 órától a Semmelweis OSC gárdáját fogadja a Vízilabda Arénában.
A nyáron nagy átalakuláson ment át az OSC, amely újra az orvosegyetem a Semmelweis csapata lett. A játékosállományukban is komoly változások történtek, jöttek-mentek soraikból a vízipólósok. Az elmúlt öt meccsükből hármat nyertek a KSI, a Szentes, valamint a Kaposvár ellen, Szegedtől és legutoljára a Honvédtól kikaptak. Tehát a kilenc pontjuk a hetedik helyre elég.
A szolnoki legénység mint tudjuk továbbra is két fronton érdekelt, az Eurokupa főtábláján két győzelemmel csoportjuk élén állnak, jövő csütörtökön a spanyol CN Barcelonát fogadják. Ezt megelőzve azonban fontos bajnoki meccs vár rájuk szombaton délután az OSC ellen. Három győzelem után két hete a Kaposvár ellen egy pontot, a múlt vasárnap Szegeden pedig kettőt hullajtottak el.
Erről is beszélt Krasznai Bendegúz a szolnokiak szélsője, aki Szabó Bencével együtt a válogatott keretbe is meghívót kapott: – Kemény két napos edzés volt a fővárosban, de jól éreztem magam az összetartásom, megtiszteltetés volt számomra – mondta a szélső. – Szerda óta már a csapattal készülünk, az elmúlt két meccsen elszórtunk három pontot vissza. Csak a győzelem lehet alternatíva számunkra. Ha a top négyben akarunk játszani, akkor nem veszíthetünk pontot az OSC-vel szemben.
A forduló további műsora. KSI– Bp. Honvéd 7–15. Szombat: FTC–Szentes, 12.00, Eger–UVSE, 17.30, Vasas–Kaposvár, BVSC–Szeged, 18.00. Vasárnap: Debrecen–Miskolc, 19.00.
A bajnokság állása: 1. Bp. Honvéd 18 pont, 2. FTC 15, 3. BVSC 15, 4. Vasas 15, 5. Szolnok 12, 6. Szeged 11, 7. OSC 9, 8. Eger 5, 9. Debrecen 3, 10. UVSE 3, 11. Kaposvár 1, 12. Szentes 0, 13. KSI 0, 14. Miskolc 0 pont.
Forrás: szoljon.hu








