Az OB I. ötödik fordulójában csapatunk a Szegedi VE vendége lesz vasárnap 17 órakor.
Lehet mondani, hogy a két csapat évek óta nagy csatát vív egymással. Ha csak az elmúlt három esztendő eredményeit nézzük hat mérkőzésből ötöt a szolnokiak nyertek, a szegediek utoljára a 2022–23-as évadban örülhettek egy gólos sikerüknek. Tegyük hozzá, hogy a legutóbbi január 29-i szegedi találkozón 9–8-as Dózsa győzelem született.
Az elmúlt két szezonban egyaránt a hetedik helyen végzett Szegedi VE játékosállománya a nyáron kissé átalakult, miután több meghatározó játékos is távozott. Közülük Leinweber Olivér az olasz Savonába igazolt, de nem náluk folytatta pályafutását Nagy Márton, Sziládi Kristóf és Varga Milán sem. Négy vízipólós Pető Attila az OSC-től, Doroszlai Zalán a BVSC-től, Gólya Noel Egerből, míg Nyíri Balázs Miskolcról érkezett soraikba. Az aktuális évadban Kiss Csaba edző együttese két idegenbeli és egy hazai győzelem mellett, egyedül a Honvéd otthonában maradt alul, csupán egy gól különbséggel. Tehát mindössze második hazai mérkőzésükre készülnek. A szolnoki csapat a négyből három meccsét nyerte meg a rendes játékidőben, legutóbb viszont egy pontot vesztett a Kaposvárral szemben. Csütörtökön viszont óriási vízicsatában legyőzték az olasz Trieszt gárdáját, ezzel hibátlanul vezetik az Eurokupa B csoportját. Vasárnap újabb kőkemény megméretés vár a szolnokiakra.
- Péntek este óta készülünk a szegedi összecsapásra, amit nagyon várnak a fiúk – nyilatkozta hírportálunknak Hangay Zoltán, a Szolnok edzője. – Jó csapat a Szeged, lehet mondani, hogy háromesélyes a Tisza-parti rangadó. Fontos meccs lesz, ha ott akarunk lenni a végelszámolásnál, akkor be kell gyűjtenünk a három bajnoki pontot Szegeden.
További eredmények: Eger–KSI 16–10, UVSE–DVSE 12–11, OSC–Bp. Honvéd 11–13, Kaposvár–BVSC 7–18, Szentes–Vasas 9–23, Miskolc–FTC 9–29.
Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba








