
Az OB I. 22. fordulójában csapatunk, a Szolnoki Dózsa Praktiker szerdán 18 órától a Debrecent fogadja a Vízilabda Arénában.
Már csak öt forduló van hátra a bajnokság alapszakaszából. Ebből kétszer hazai pályán három alkalommal viszont idegenben szerepel a szolnoki legénység, amely nem titkoltan a legjobb négy közé vágyik. A március 29-ig tartó alapszakaszban a Dózsa következő ellenfele a kiesés ellen küzdő debreceni együttes lesz szerda este, amelyiket 19–8-ra vertek a nagyerdei uszodában.
- Nehéz meccsek előtt állunk, egyenlőre csak a Debrecennel
szembenire koncentrálunk – mondta Hangay Zoltán, a szolnokiak edzője. – Vasárnap délután amolyan közösségépítő programon a Szigligeti Színházban jártunk, ahol nagyon jól szórakoztunk. Hétfő óta készülünk a folytatásra. A debreceniek is minden meccsen küzdenek, hajtanak, nem akarnak kiesni, vagy osztályozót játszani. Ezért igazoltak a hetekben, két légiósuk mellé a horvát Maroje Gluhaic a Mladost Zagreb együttesétől érkezett soraikba . Nálunk többen is betegséggel bajlódnak, reméljük tudják vállalni játékot. Cseh Maxim sajnos egy meccses eltiltását tölti szerda este. Most egy kicsit fáradt a társaság, hiszen 38 tétmérkőzést vívtunk szeptember óta. Nincs mese menni kell tovább. Bárhogyan is fogunk felállni, nem hibázhatunk, kötelező a győzelem a Debrecen ellen.
További szerdai mérkőzések: Eger–Szentes Szeged–PVSK, Bp. Honvéd–Vasas, 19.00, Miskolc–FTC, Kaposvár–UVSE, 19.30, BVSC–OSC (Tv: M4 Sport), 20.15.
Az állás: 1. FTC 63 pont, 2. OSC 53, 3. Vasas 50, 4. Szolnok 50, 5. BVSC 47, 6. Bp. Honvéd 40,…13. Debrecen 13 pont.
Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba