Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Újabb hazai rangadó vár a mieinkre

Posted on 2023 október 24.

Újabb hazai rangadó vár a mieinkre

Az OB I. 7. fordulójának zárómeccsén: kedden 18 órától a Szolnoki Dózsa Praktiker a Budapesti Honvéd csapatát fogadja a tiszaligeti Vízilabda Arénábani.

A Honvéd alakulata az elmúlt évadban a várakozáson felül szerepelt, a harmadik végzett az OB I. pontvadászatában. Ennek köszönhetően idén szeptemberben a Bajnokok Ligája selejtezőjében is elindulhattak a főtáblára jutást azonban nem tudták kiharcolni, ezért az Eurokupában folytathatják szereplésüket. A második számú kupasorozatban viszont ott vannak a főtábla csoportkörében, ahol előbb 11–3-ra kikaptak a Vasastól, majd múlt csütörtökön hazai medencében játszva 12–11-re verték a görög Szmirnisz legénységét.

Visszatérve a magyar bajnokságra, öt győztes meccset tudtak le Szivós Márton edző tanítványai, mindegyiket magabiztosan nyerték. Igaz, a bajnoki tabella első hat helyén álló csapatok ellen még nem játszottak.  Az elmúlt évadban négyszer mérte erejét össze a Dózsa a Honvéddal. Az Eurokupa nyolcaddöntőjében (11–13, 8–5), ezek után a Dózsa örülhetett a továbbjutásnak. A bajnokságban mindkét gárda hozta a hazai találkozóját, (10–8, 7–9).

Rá térve a szolnokiakra az OB I. eddigi szakaszában négyszer nyertek, a BVSC-től a Tiszaligetben 13–8-ra, majd a Vasastól a Komjádi uszodában 14–13-ra kaptak ki.  Jöhet tehát az újabb bajnoki rangadó kedden este hazai medencében.

–  Nagyon várjuk a mérkőzést, jelen állás szerint minden játékosunkra számíthatunk – mondta lapunknak Hangay Zoltán, a Szolnoki Dózsa Praktiker vezetőedzője. – Azt gondolom, hogy azt a munkát, amit elterveztünk az elmúlt időszakban elvégeztük, felkészültünk a Honvéddal szembeni összecsapásra. Egy biztos csak akkor győzhetjük le vetélytársunkat, ha összehangoljuk a védekezést és a támadással. Nem egyénieskedünk, hanem végig csapatként fogunk vízilabdázni.  Tudom, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de leakarjuk győzni a Honvédot. Hívjuk, várjuk közönségünket a mérkőzésre, szükségünk lesz a bíztatásukra.  

A 7. forduló eredményei: Eger–OSC 13–19, Miskolc–Ferencváros 8–19, Szeged–Szentes 9–7, UVSE–Kaposvár 10–11, KSI–Pécsi VSK 9–8, BVSC–Vasas 11–10.

A bajnokság állása: 1. FTC 21 pont, 2. OSC 21, 3. BVSC 21, 4. Vasas 18, 5. Bp. Honvéd 15, 6. Szolnok 12, 7. Kaposvár 10, 8. Szentes 6, 9. Eger 3, 10. Miskolc 3,  11. Szeged 3, 12. UVSE 3, 13. KSI 3, 14. PVSK 1 pont.

Nyereményeső is lesz!

Jó hír, hogy a mérkőzésre kilátogató nézők között kisorsolnak majd 5×20 000 Ft. értékű Praktiker vásárlási utalványt.

Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad