Fő támogatóink:

Újabb rangadó vár csapatunkra

Posted on 2021 december 18.

Újabb rangadó vár csapatunkra

Bajnoki rangadót játszik csapatunk, a Szolnoki Dózsa, amely szombaton 18 órától az OSC Újbuda együttesét fogadja a Vízilabda Arénában.
Immár a 13. forduló mérkőzéseit rendezik az élvonalbeli bajnokságban, ami az utolsó lesz ebben a naptári évben. A múlt héten a Magyar Kupa elődöntőjében is rendeztek Szolnok–OSC meccset, amit kellemes meglepetésre a szolnokiak 15–11-re nyertek meg semleges medencében, a soproni uszodában.
Azt nem lehet mondai, hogy felek rápihentek volna a mai összecsapásra, hiszen a dózsások egy előrehozott bajnoki találkozót tudtak le a Szentes gárdájával szemben, 20-9-re verték vetélytársukat. A szintén hazai környezetben játszó OSC-nek már nagyobb falat jutott, hiszen a Bajnokok Ligájában a címvédő olasz Pro Recco együttesét fogadták, és sima, 14–8-as vereséget szenvedettek.

Az összecsapást követően ekképp nyilatkozott az nso-nak Varga Dániel, az OSC edzője: – Elégedett vagyok a mérkőzés összképével, a hozzáállással már a meccs előtt is elégedett voltam, és a játékosaim voltak olyan bátrak, hogy ezt be is tudták vinni magukkal a vízbe, mert mondani és csinálni valamit két különböző dolog – mi most csináltuk. – Voltak olyan történések, amelyek mellett nem szabad elmenni, ezek egy részének hangot is adtam a mérkőzés közben, és a játékosok azonnal reagáltak is rá. A lehető legjobb meccset játszottuk ahhoz, hogy szombaton is jó meccset játsszunk Szolnokon.
Zsivko Gocics, a szolnokiak edzője azt mondta: – Nem számít mi történt nyolc napja, amikor legyőz­tük az OSC csapatát, ez egy teljesen más mérkőzés lesz. Újabb motiváció és újabb impulzusok kellenek a jó eredményhez. Úgy gondolom, hogy a két csapat nem tud nagy meglepetést okozni egymásnak, az fog nyerni, amelyik jobb formában játszik szombaton este. Természetesen mi akarjuk bezsebelni a három bajnoki pontot, de ehhez extrát kell nyújtanunk, hiszen jó szerkezetű, erős csapat az OSC.
A szolnokiak bekkje, Jansik Dávid eltiltása miatt nem játszhatott a kupameccseken, szerdán három gólt vállalt az Szentes ellen: – Szerdán a világ egyik legjobb csapatával, a Pro Reccóval játszott az OSC. A meccs utáni nyilatkozatokból azt vettem le, hogy inkább ránk készülnek. Nyilván revánsot akarnak venni a pénteki kupavereségért. Az elmúlt hetekben többet tudtunk együtt dolgozni, tovább stabilizálódott a játékunk, reméljük, ezt tovább tudjuk menteni a mai mérkőzésre – tette hozzá a játékos.
A forduló további mérkő­zései, szombat: UVSE–PVSK, 12.30, Eger–Miskolc, 17.00, Vasas–Kaposvár, 18.00, Bp. Honvéd–Szentes, 19.00. BVSC–Szeged 20–9 (szerdán játszották), a Ferencváros–Debrecen mérkőzést pedig elhalasztották.

Az élcsoport állása: 1. SZOLNOKI DÓZSA (12 mérkőzés) 31 pont, 2. FTC (11) 31, 3. Vasas (12) 30, 4. OSC (12) 29, 5. BVSC (13) 25, 6. Bp. Honvéd (12) 20 pont.

Forrás: Új Néplap, nso.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad