Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Vismeg Zsombor két góllal debütált a válogatottban

Posted on 2023 március 16.

Vismeg Zsombor két góllal debütált a válogatottban

Hat nap alatt öt mérkőzést játszott válogatottunk a zágrábi világkupa-selejtezőben – írta az Új Néplap.  Ebből kettőt elveszített, az olaszok és az amerikaiakkal szemben, ellenben a franciákat , a japánokat és ami a legfontosabb volt, a záró napon a horvátokat is legyőzték,  és ezzel  bejutottak a sorozat júniusi, Los Angeles-i szuperdöntőjébe. A tornán válogatottunkban debütált és két gólt lőtt, Vismeg Zsombor (képünkön), a szolnokiak játékosa, aki a napokban ünnepelte 20. születésnapját.

Nemzeti csapatunknak borzasztóan sikerült a hétfői Egyesült Államok elleni összecsapás. Az amerikai együttes végig kontrolálta a játékot és sorra érte el találatait, a nagy szünet előtt már 9–3-as állást mutatott az eredményjelző. A térfélcserét követően sem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez csapatunk, a végeredmény 15–9 lett az Amerikai Egyesült Államok javára. A mieink szerencséjére ez utóbbi vereség nem osztott, nem szorzott a továbbjutás szempontjából, hiszen a rendező amerikaiak mindenképpen ott vannak a szuperdöntő legjobb nyolc csapata között.

Egyértelmű volt a képlet, válogatottunknak le kellett győznie a horvátokat a torna zárónapján. Szerencsére csapatunk nagyon összekapta magát a torna  utolsó meccsére., amelyen az amerikaiak elleni mérkőzéshez hasonlóan nem kapott helyet  Vismeg Zsombor. Ezúttal egy volt szolnoki vízilabdás, Zalánki Gergő vitte a prímet csapatunkban, hiszen a balkezes szélső hét góllal járult hozzá a 13–10-es sikerhez, ami egyben a továbbjutást is jelentette a mieink számára.

  • Most a horvátok ellen úgy álltunk bele, ahogy szerintem azt egy tétmérkőzésen kell, úgyhogy ez meg is hozta az eredményt. Mindenki csinálta a dolgát, hátul Lévai Marci nagyon jól védett, elöl jöttek a gólok. Ilyen hozzáállással bárkit le tudunk győzni, de ahogy látjuk, ha fejben kicsit is gyengébben vagy zavartan állunk fel, akkor bárkitől ki tudunk kapni, akár 7-8 góllal is – összegzett a vlv.hu-nak Zalánki Gergő.

Végeredmény: 1. Olaszország 12 pont, 2. Egyesült Államok 9, 3. Magyarország 9, 4. Horvátország 9, 5. Japán 3, 6. Franciaország 0 pont.

Forrás: szoljon.hu, Új Néplap,  vlv.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad