Fő támogatóink:

Zsebben a továbbjutás

2021 március 25.

Zsebben a továbbjutás

Az Eurokupa elődöntőjébe jutott csapatunk, a Szolnoki Dózsa, miután a visszavágón 10–10-es döntetlent játszott a vendég szerb Radnicski Kragujevaccal, az idegenbeli kétgólos (14–12-es ) győzelmet követően.

Meglepetésre a vendégek kapták hamarabb a fonalat, az elején két góllal is vezettek, a szolnoki csapat meg futott az eredmény után, de becsületére legyen mondva rendre utolérte ellenfelét.  Az első félidő végén 7–7 volt az állás. Térfélcsere után Szeghalmi Zsombor emberelőnyös találatával először vezetett a Dózsa. Sőt Angyal Dániel ötösével először lépett meg két góllal a Dózsa. A Radnicski azonban nem hagyta magát lerázni, előbb szépített, majd közel állt az egyenlítéshez is, de 9–8-as állásnál Sztrahinja Rasovics ötösét Nagy Viktor hárította.

A záró felvonásban Nagy Viktor (képünkön) továbbra is parádésan védett, majd 9–9-es állást követően Konarik Ákos gólra váltott egy emberelőnyt, Nyikita Krugnak még volt ideje egyenlíteni, de ez már nem veszélyeztette a Dózsa továbbjutását. 

Kupa folytatás, az elődöntőben április 3-án és 10-én egy másik szerb alakulat, a Crvena zvezda ellen. Ám ezt megelőzve a bajnoki listavezető Tisza-parti csapat szombaton 18 órakor a Honvéd legénységét fogadja a Vízilabda Arénában.


– Még mindig azt érzem, ha kicsit higgadtabbak vagyunk, eldőlhetett volna a meccs hamarabb is – értékelt az mvlsz.hu-nak Zsivko Gocics, a Dózsa vezetőedzője. – Nem baj, ha iksszel, akkor iksszel megyünk tovább, ez volt a legfontosabb. Gratulálok a csapatnak, nem lehet mindig jól játszani, sok gólt lőni, jól védekezni, de akkor is meg kell találni az utat a sikerhez, ma megtaláltuk. Keményen védekeztünk, elégedett vagyok.

Szolnoki Dózsa–Radnicski Kragujevac (szerb) 10–10 (3–4, 4–3, 2–1, 1–2)
Gólszerzők: Angyal, Szeghalmi, Nagy Á. 2-2, Pijetlovics, Jansik D., Konarik, ill. Toholj 3, Sz. Rasovics 2, Sztanojevics, Brankovics, Pljevancsics, Lukics, Krug.

További eredmények

Sabadell (spanyol)–OSC-Újbuda 12–10

Az OSC 27–23-as összesítéssel jutott tovább.

Vouliagmeni (görög)–Mladost Zágráb (horvát) 20–18 (ötméteresekkel: 9–8.  Az összesítésban 21-21, a görög csapat ötméteres párbajban jutott tovább.

Crvena zvezda (szerb)–Dinamo Moszkva (orosz) 9–9
A szerb csapat 20–17-es gólkülönbséggel jutott tovább.

Elődöntő párosítása: OSC–Vouliagmeni, Crvena zvezda–Szolnoki Dózsa 

A mérkőzéseket április 3-án és 10-én rendezik.

Forrás: Új Néplap, mvlsz.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad