Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Bajnokság (2019/20)

Döntetlent játszottunk a Honvéddal

Döntetlent játszottunk a Honvéddal

Az OB I., középszakaszának rajtján hazai pályán játszó csapatunk, a Szolnoki Dózsa 10–10-es döntetlent játszott a Budapesti Honvéddal. Jól kezdett a Dózsa, hiszen tíz perc játék után 3–1-re vezetett, a vendégek azonban a remek lövőformában lévő Szivós Márton vezérletével egy 3–0-ás rohammal fordítottak, és innentől rendre náluk volt az előnyt. Sőt a meccs egyes szakaszaiban két góllal is előrébb...

Bővebben

A Honvédot fogadjuk a szombati rajton

A Honvédot fogadjuk a szombati rajton

A nemzetközi kupa fordulót követően ismét a bajnokság felé fordul a figyelem, amelyben szombaton rajtol a felsőház középszakasza, amelyben nyolc együttes lesz érdekelt. Csapatunk, a Szolnoki Dózsa a Budapesti Honvéd gárdáját szombaton délután négy órakor fogadja a Vízilabda Arénában. – Jó csapat a Honvéd, nem véletlen, hogy a bejutottak a felsőházba – kezdte csapatunk szélsője, Szatmári Kristóf....

Bővebben

Nem sikerült a bravúr

Nem sikerült a bravúr

Hiába vezettek a harmadik negyedben két góllal a szolnokiak a címvédő, listavezető Ferencváros otthonában. Végül a szerencsésebb vendéglátók az egykori Dózsa játékos Aaron Younger utolsó másodperces találatával megnyerték a rangadót. A Szolnok–Fradi párharc őszi, tiszaligeti meccsét magabiztosan nyerték a zöld-fehérek, ezért is meg az utóbbi hetek formáját és eredményeit látva kevés adtak a...

Bővebben

Megnehezítenék a Fradi dolgát

Megnehezítenék a Fradi dolgát

A záró fordulót rendezik meg a vízilabda-bajnokságban. Az A csoportban második helyen tanyázó Szolnoki Dózsa a címvédő, listavezető a Ferencváros vendége lesz ma délután fél négykor a Komjádi uszodában, ahol ott lesznek az M4 Sport Tv kamerái is. A felek közt mindössze három pont a különbség, egy esetleges szolnoki győzelem, csak akkor jelentene csoport elsőséget, ha a Dózsa tizenkét góllal...

Bővebben

Győzelemmel hangoltunk a Fradi elleni rangadóra

Győzelemmel hangoltunk a Fradi elleni rangadóra

Az alapszakasz utolsó előtti fordulóját rendezték meg szerda este. Csapatunk, a Szolnoki Dózsa Debrecenben vendégeskedett. Akárcsak az elmúlt szezonban, ezúttal is megszenvedtek mieink a Cívisvárosban. Igaz, az elején mi vezettünk, de a lelkesen és jól játszó vendéglátók Fekete Gergő vezérletével fordítottak, sőt a 17. percben már 9–6-ra is vezettek. A záró felvonásban még mindig a hazaiaknál...

Bővebben

Debrecenben kéne nyerni!

Debrecenben kéne nyerni!

Már csak két forduló van hátra az E.ON OB I. alapszakaszából. Csapatunkra, a Szolnoki Dózsára két idegenbeli összecsapás vár az alapszakasz hajrájában. Előbb szerdán este negyed nyolckor a Debrecen, majd szombaton délután fél négykor a bajnoki címvédő Ferencváros vendégeként csobbannak medencébe. Az utóbbi meccset élőben közvetíti majd az M4 Sport Tv. A szombati Fradi elleni rangadót megelőzve,...

Bővebben