Győzelemmel hangoltunk a rangadóra
Ismét kitett magáért a Szolnoki Dózsa, amely 18–8-ra győzött a Honvéd ellen, ezzel továbbra is tartja vezető helyét az OB I-es bajnokságban. Csapatunk tehát győzelemmel hangolt a szerdai OSC elleni idegenbeli rangadóra. Ősszel egyébként 15–6-ra nyert vendégként a Dózsa, akkor nagyon hamar háromgólos előnybe kerültek a szolnokiak, a kezdés pedig hasonlóan jól alakult, igaz, a vendégek 2–0 és 3–1...
BővebbenA Honvéd alakulatát fogadjuk
Listavezető csapatunk, a Szolnoki Dózsa szombat este hat órakor a Budapesti Honvéd együttesét fogadja a Vízilabda Arénában. A vártnál jóval szerényebben szerepel az évadban a fővárosi együttes, hiszen csak a hetedik helyen állnak Szívós Márton tanítványai. Az elmúlt 22 fordulóban 29 ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint a szolnoki csapat. A felek budapesti meccsét 15–6-ra nyerte a Dózsa. Az utóbb...
BővebbenA fővárosban is könnyen nyert csapatunk
Újabb fölényes győzelmet könyvelhetett el csapatunk, Szolnoki Dózsa, amely ezúttal UVSE fővárosi otthonában diadalmaskodott. A 22. fordulóból előrehozott mérkőzésen jobban kezdtek az újpestiek, bő két perc alatt kétgólos vezetést szereztek, aztán a vendégek is elkezdtek játszani, és egy 6–0-s rohammal eltávolodtak vetélytársuktól. Innentől már csak a különbség volt a kérdés. A szolnoki gárda...
BővebbenMagabiztosan nyertünk Tatabányán
A 21. fordulóban a kiesés ellen harcoló Tatabánya vendége volt a listavezető csapatunk, a Szolnoki Dózsa. Mindössze huszonhárom másodperc pörgött le az eredményjelző-tábla óráján, amikor Filip Filipovics révén megszerezte a vezetést a vendéggárda. A folytatásban is komolyan vették az összecsapást Jansik Dávidék, és végül meg sem álltak húsz lőtt gólig. A hazaiak edzője, Zantleitner Tamás így...
BővebbenA kupapárharcok között bajnoki meccsek várnak a mieinkre
Csapatunk, a Szolnoki Dózsa magabiztosan tudta le a Kotor elleni nyolcaddöntős párharcot az Eurokupában. Megvan az újabb ellenfél is, ugyanis kedden készítették el a negyeddöntő sorsolását, miszerint Szolnoki Dózsa a szerb Radnicski Kragujevac ellen idegenben kezd, az OSC-Újbuda pedig a spanyol CN Sabadell ellen hazai medencében nyitja a párharcot, egyaránt március 17-én. A visszavágókat pedig...
BővebbenFölényes győzelemmel hangoltunk a kupameccsre
Az OB1 20. fordulójából előrehozott mérkőzésen, csapatunk, a Szolnoki Dózsa magabiztos győzelmet aratott Szentesen. A mérkőzés csak az első negyedben volt szoros, aztán sebességet váltottak Jansik Dávidék, akik jó védekezésből kiindulva érték el góljaikat, a nagyszünet után már csak a különbség volt a kérdés, amely a meccs végére 11 gólra hízott. Tehát magabiztos győzelemmel hangolt a Dózsa a...
Bővebben