Tévés rangadót játszik csapatunk
Ismét idegenben szerepel csapatunk, a Szolnoki Dózsa, amely vasárnap este nyolc órakor tévés meccset játszik a BVSC-Zugló uszodájában. A bajnokság őszi szakaszában nem akármilyen mérkőzést vívott egymással a két csapat tavaly október 7-én a Tiszaligetben. Szinte végig fej fej mellett haladt a két gárda, fél perccel a vége előtt, 13–12-es szolnoki vezetésnél ötmétereshez jutott a BVSC, Nagy...
BővebbenNagy kedvvel játszott csapatunk
Az élvonalbeli bajnokság 16. fordulójában listavezető csapatunk, a Szolnoki Dózsa Kaposváron vendégeskedett. Bekezdtek a mieink, Angyal Dániel (képünkön, mint ahogy mutatja öt gólt lőtt) duplázott az elején majd ötöst harcolt ki, amit Filip Filipovics értékesített. Sőt a második negyed közepén már 8–0-ra vezetett a nagy kedvvel és eredményesen játszó vendéggárda. A folytatásban a lelkesen...
BővebbenÚjabb erőpróbák előtt áll csapatunk
Immár az évad 33. tétmeccsére készülődik a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapata, amely szombaton délután négy órakor Kaposváron vendégeskedik – Szerencsére mi vagyunk az első helyen, ami nagy dolog – mondta vezetőedzőnk, Zsivko Gocics. – Mindez pozitív impulzusokat ad csapatunknak, de még nagyon sok van hátra a bajnokságból. Az alapszakasz második körében tízszer megyünk idegenbe és csak négyszer...
BővebbenMagabiztos győzelemmel nyitottunk
Csapatunk, a Szolnoki Dózsa, a 19. fordulóból előrehozott mérkőzését játszotta a debreceni legénység ellen tegnap este a Vízilabda Arénában. A friss válogatott kerettag, Konarik Ákos szerezte a 2021-es esztendő első bajnoki találatát, amire Olteán Sebastian gyorsan válaszolt. Még öt percig fej-fej mellett haladtak a felek. A negyed végén azonban Angyal Dániel lövésével 5-3-ra módosult az állás....
BővebbenHazai medencében nyitja az évet csapatunk
A listavezető Szolnoki Dózsa csapata játssza az esztendő első bajnoki vízilabda meccsét, Angyal Dánielék a Debrecen gárdáját ma este hét órakor fogadják a Vízilabda Arénában. A felek első őszi összecsapását a Dózsa 15–7-re nyerte meg a cívisvárosban, ma este is csak a gólkülönbség lehet a kérdés. – Nem volt egyszerű a felkészülésünk – kezdte Zsivko Gocics, a Szolnok vezetőedzője. – Jó dolog,...
BővebbenA hatodik helyen végzett válogatottunk
Az elmúlt hétvégén Debrecenben rendezték meg a világliga európai selejtezőjét, ahol férfiválogatottunk is medencébe szállt. Nemzeti csapatunkba öt Szolnoki Dózsa-játékos kapott meghívót: Angyal Dániel, Konarik Ákos, Kovács Gergő (képünkön), Nagy Ádám és Nagy Viktor. Közülük az újoncnak számító Konarik végül nem kapott játékperceket. A pénteki negyeddöntőben az olaszok ellen becsúszott egy-két...
Bővebben








